Nehéz elfogadni Isten
akaratát, föleg ha szenvedéssel és fájdalommal jár, de amikor
ezt elfogadod, boldoggá tesz.
A
jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig jusson eszedbe,
hogy ezt is, éppúgy, mint azt, Isten szerezte; azért az ember
semmit se sejt abból, ami rá következik.
„Prédikátor 7:13-14
A legnehezebb talán
az első hazatérés volt közös lakhelyünkre.Szembenézni,nem-
csak az együtt megélt
emlékekkel,a keze munkáját őrző dolgokkal,hanem a falusi elő
itéletekkel,mely szerint
mindenki pontosan tudja mi megy bennem végbe ,s eszerint is kell
viselkednem, beszélnem.
S még akkor is ha
minden újabb találkozással akaratlanul is eleredtek könnyeim
én tudtam, hogy szívemben
megindult a gyógyúlás.S mégis gyakran azon vettem ész
re magam,hogy kétszinüen
kifele azt mutatom amit éppen elvárnak tőlem, addig míg
Isten újja rá nem
mutatott s elszégyeltem magam, s tudtam, hogy bátorság kell ahhoz
is hogy megéld azt amit
Isten munkál életünkben.
Ugyanakkor
fájdalommal kellett elkőnyvelnem,hogy szomszédaink,ismerőseink,
barátaink szívében is
nagy ür támadt, nemcsak az ö eltünésével hanem az én elköltö-
zésemmel is.S még akkor
is ha talán örömmel könyvelhetném el, hogy mennyire hiá-
nyolják jelenlétem, ez
szomorúsággal töltött el, hogy ezen már nem változtathatok.
Mert a megváltozhatatlan
bekővetkezett hirtelen ,minden előző bejelentés nélkül,csak
azért mert ennek így
kellett lennie, akkor és ott s ilyen formában.Mert Isten szuverán
s Ö az aki a maga akarata szerint véghez visz előre elhatározott
életeseményeket.
Férjem teljes
életével sokakra hatással volt.Ott ahol megfordult nyomot
hagyott,s
halála is ilyen volt,
rányomta bélyegét ismerősei, barátai, rokonai,s legfőképp
családja
életére.Megrendítő
volt.S még akkor megértettem, hogy neki így kellett elmennie,
csakis így
válthatta ki ezt a hatást halálával.Egy beteg, ágyban fekvő
ember halála
nem lep meg
talán meg sem rendít annyira.De egy makkegészséges,erőteljessé,
annál
inkább, s az ember hirtelen ráébred véges voltára. S sokak
szívében elndultak
a kérdések
sokasága életükre vonatkózólag.
Nagy
kegyelem volt hirdetni az Igét ,nemcsak a faluban,hanem a város
olyan lakosainak kik talán eddig ilyen formában nem volt alkalmuk
hallani.Ezért is hálásak
voltunk
Istennek.És hisszük, hogy Isten arra méltatott minket,hogy
fájdalmunk ilyen
formában is
hasznos legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése