2014. december 30.

NEHA UGY EREZZUK SZURKE FELLEG BORUL FELENK

S semmikepp sem tudjuk attorni,s akkor egyszercsak ”bumm”-megszolal az Ur!

Egy kis nezetelteres adodott koztunk( kisharmas csapatunk) s nagyon is ugy ereztem, hogy igazam van, s innen aztan nem tudtam semmikepp tovabb jutni,egyhelyben totyogtam , s keseritettem lelkem nap mint nap, varvan, hogy majd el leszismerve nezetem jogossaga, s minden rendbe jon bennem.
S kialltoztam en az Urhoz mert ereztem, hogy ez igy nincs rendjen , s ma reggel a MAI IGEN keresztul lecsapott ram Isten igazsaga osszetorven a magam igazsagat.Most ide leirom, megha sokan mar olvastatok ,de magam okulasara.

Készülj fel a támadásra! (4)
„Mit akar mondani szolgájának az én Uram?” (Józsué 5:14)

Vannak olyan sorsdöntő kérdések, amelyek míg nem oldódnak meg, addig nem tudunk továbblépni és élvezni Isten áldásait életünkben. Józsué ilyen problémával nézett szembe, amikor Jerikó toronymagas falai előtt állt. Ez volt az ígéret földjének legerősebb városa, először ezt kellett elfoglalni. Azt olvassuk: „Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? Az pedig így felelt: Nem, hanem az Úr seregének a vezére vagyok. Most jöttem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, és ezt mondta neki: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? Az Úr seregének a vezére ezt felelte Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué pedig úgy tett.” (Józsué 5:13-15).
Mi a te Jerikód? Mi az a nagy csata, amit meg kell nyerned ahhoz, hogy beteljesedhessen, amit Isten tervezett az életedre? Vannak csaták, amiket csak térden állva lehet megnyerni. A kereszten aratott győzelme előtt Krisztus, aki a mi példaképünk, élete legnehezebb éjszakáját töltötte a Gecsemánéban imádkozva: „… ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Lukács 22:42). Megrémít a kihívás nagysága? Úgy érzed, nincs meg benned, ami a győzelemhez kell? Olyan, mintha csak rónád a köröket, de sehová sem jutsz? Tarts szünetet! Vonulj félre, hogy egyedül légy Istennel, és maradj jelenlétében, amíg el nem mondja tervét! Aztán mondj igent rá, és ő erőt fog adni a véghezviteléhez.

2014. december 29.

IGAZI TELI TAJ VESZ KORUL

Erre ebredtunk ma reggel.Nyugalmat,csendet sugall mnden.

2014. december 26.

DRAGAIM

Ma egy olyan nap van mikor teljesen el tudom magam ereszteni ,semmi halaszthatatlan felelosseg nem hiv.S ez nagyon jo.Egy eleg nehez idoszak utan (mikor ugyanis menyem beteg volt) jo sutkerezni ebben a szabadsagban,hogy semmi surgetnivalo nincs.
A tegnap meg zsufolt volt a nap.Vallaltam az unnepi ebed elkesziteset, s megha minden mar keszen allt, rament nehany ora az asztal megszervezesere.Hala az Urnak a ket csalad s meg ket szemely az oceantulrol orvendhettunk csendben az unnepi ebednek(Raul sem sietett.)
Delutan pedig az imahazban,Este pedig mi voltunk hivatalosak egy csaladhoz,ok pedig holnap hivatalosak hozzank.

 Kedves vendegunk az oceantulrol
Karacsony estejen megpeltek testvereim eneklessel
Peterke a legkisebb unoka szuletsnapja

2014. december 24.

KARACSONY ESTEJE

Mindig is ez volt a kedvencem!Nem elso napja,nem masodik,hanem a karacsony esteje.Az volt szamomra az igazi Unnep.Nem szamitott,hogy evrol evre ismetlodott,mert mindig uvyanaz volt a varazsa ugyanaz a titokzatossag,oromteljes varakozas,s sziv,lelek,kornyezet unneplobe oltoztetese.
Nemcsak az ,hogy mindenfele finom illatok lengtek ,s ajandek varas izgatta a lelkeket.hanem az az igazi unnepelyes hangulat ami mindenre ranyomta belyeget,tette olyan vonzova ezt a mindenki altal annyira szeretett unnepet.Minden es mindenki leveti hetkoznapias ruhajat,erzeseit,s betel a varas gyonyorusegevel.
Mindenki emlekeben ott el(megha nem is elte at) az elso betlehemi karacsony,mely oly dicsoseges volt,a maga szereny-szegenysegeben,bizonyitvan ,hogy nem a korulmenyek azok,mik meghatarozzak az erteket,hanem maga az ERTEK ragyogja be a szegenyes ,szurke jaszlat,mert nem a jaszol szamit,hanem amit -AKIT rejt.
Olyan csodalatos dolog ez mi hodolattal tolti be a szivem,s ezert szeretem KARACSONY ESTEJET!

OROMTELJES BOLDOG KARACSONY ESTET MINDEN KEDVES LATOGATOMNAK

2014. december 15.

AZERT ELOBEN JOBBAN NEZ KI A MI ADVENTI NAPTARUNK

Ez  az a senkialtalnemhasznalt ket sal osszevarva,zsbecskekkel ellatva,s persze megszamozva.S itt kotorasznak a kis kezek minden reggel

MOST EPPEN AZ JAR AZ ESZEMBEN

Hogy meg nem is,oly regen elfogott az unnepek utani vagy, es maris a harmadik gertya is meggyulladt, s oly gyors leptekkel erkezik az unnep, csak eppen ne olyan gyorsan illanna el.
Meg aztan nalam nagyon is felgyorsult az iram, mert menyem Veronika tudogyulladassal az agyba dolt, s igy minden o feladata ram harult, ratornyosulva az enyemre.Ugyhogy alkalmam van ezt is megtapassztalni, s foleg megismerni onmagam ebben a helyzetben is.Nem mintha nem lettem volna meg ilyen ”tornyos”tevekenysegben, de talan nem unnepek elott.
  Egyelore meg nem erzem , hogy nehez, talan egy kisse reggel mikor ovodas -iskolas csapat indul , s nyoszogatni kell oltozkodni , elkeszulni idejeben keszen lenni.Igen ,meg ez a het,Csakhogy ezen a heten fogunk mezeskalacsot sutni s az egyedul nem lehet csakis a csipet csapattal,ami eleg nagy ”megprobaltatas ” turelmemnek,dehat itt is lemeretkezem.Ugyhogy ......teljes gozzel elore.

Meg azt mondanam , hogy minden reggel nagy az izgalom az adventi kalendarium korul

2014. december 2.

LEHET ,HOGY EGYES BEJEGYZESEIM

Sokkolokent hatnak,mert talan tul szemelyesek,s talan sebezhetove valhatok a kitarulkozas altal.
Viszont nem tarulkozom ki mig az Ur gyozedelmesse nem tesz az illeto problemaban.Es talan meg igy sem tennem ha nem eppen erre hivott volna el az Ur szinte 20 eve  2 Kor.1:3-5
S mint szolgalat szamomra minden bejegyzes.Szolgalat feletek kedves barat(noim)aim, s szolgalat Isten fele,mert bizonysagot teszek arrol , hogy mikent formal O engem.S ezaltal clom az ,hogy Isten Neve megdicsouljon, mert ez az eletem celja is ,hogy mindenekben Isten Nevet magasztaljam.

Egyebkent hozzank is bekoszontott a tel,ugyhogy december elsejere vekony kis hotakarora ebredtunk,megkezdodott a keresgeles a senkialtalnemhasznelt salakbol osszevart , zsebecskekkel ellatott  adventi naptarban,nagy az izgalom minden reggel, foleg , hogy az egynapi vakacio haromra hosszabodott,a gyerekek oromere-a hideg miatt-mert  nagyon szepen renovalt es nagy unnepseg kozepette (iskolaev elejen) felavatott kb.1000 ferohelyes liceumban meg nem inditottak el a kozponti futest.Ok,nem engedelyezte meg a gaz ,hogy beinditsak.Hogy az urugy micsoda azt mar nem tudom mert nalunk inkabb a tenyek szamitanak.Ez egy olyan kis helybeli hiradas.

Ugye itthon meg a szel suvitese is szepen hangzik a meleg szobaban.Viszont a gyerekek azert kimereszkedtek az udvarra, s csak a legnagyobb esett el a sikos udvaron.Nekem is ki kellett probalnom a sikossag fokozatat, de megfogadtam menyem tanacsat, s j erosen tapasztottam labam a foldhoz(jeghez),hogy valahogy konyebbsegem altal el ne vagodjak .De az Ur megorizte labaim.
Azt sajnalom , hogy kepek nem keszulhetnek mert a gepemmel nemi baj van

De keszitett a nagyobbik unokam kepeket Mirjam szulinapjarol azt feltehetem


Itt pedig anyosomekat latogattuk meg az Ana Asla korhazban ahova minden evben mennek,terapia vegett