2018. március 31.

UTOLSO UTAZAS (13)


Nem volt kiváltságos helyzetben gyerekkorában,hisz,addig míg iskolatársainak
minden megadatott,ő még egy egyszerű tenész cipőt is ki kellett harcoljon, s a lyúka
dásig hordania Még akkor is ha gyakran fájdalmasan kőnyvelte el ,hogy társainak szü
lei jelen vannak az iskolai eseményeken,ő lehajtott fejjel nem mert az örömtől kipirult arcokra nézni,mindezek nem verték le ,hanem korán megtanulta ,hogy nem számíthat emberi támaszra ,hanem saját erejére támaszkodva érje el álmai célját.



Volt egy kedvenc szolása akkor amikor semmi kilátás nem volt egy -egy probléma
megoldására:” Isten fent és látja”-volt türelme kivárni a dolgok menetét.Ezt a bizako
dást behozta házasságunkba, s mikor én türelmetlenkedtem,ö csak csendesen csitított

Sportos alkat volt már szinte gyerekkora óta benne volt a város kézilabda csapatá
ban ,s nem hagyta félbe ,hanem nagyobbik fiunkkal is járt az edzésekre.

Elég kalandos életnek néztünk elébe s valahogy már egybekelésünk óta minden rendellenes volt.Már az,hogy egy óra szabadot kaptam a munkahelyemről ,hogy jelen
lehessek polgári esküvőnkön ,hol egyetlen családtag vett részt rajtunk kívül,rokkant é
desapja.Hát akkor mindent nagy izgalommal éltem meg s minden porcikám meghato
dással volt telve,viszont utólag gyakran felídéztem ezeket a pillanatokat s derültem a
zon az egyórás szabadórán,s talán fel sem tünt ,hogy senki nem ünnepelt minket, s már nem emlékszem,ha véletlenül nem éppen munkaruhában voltam jelen,mert onnan egyenesen a munkába mentem vissza.

De akkor mi ezt számba se vettük, minden természetesnek tünt,mert ugyebár :
Isten fent és lát mindent” s ez elég volt ahhoz ,hogy elégedettek s hálásak legyünk
mindenért.S nem nevezhetném ezt igénytelenségnek,hanem inkább gyermeki bizoda
lomnak,hogy egyszer minden amúgy is valóra válik s ez segített rá, hogy mindennek
nagyon tudjunk örvendeni.

A „mégcsakegyvillámkanalamsemvolt” állapotból felvergödtük magunkat a saját lakásra,hol már második fiunk is megszületett,s minden felgyülemlő felhőre ez
volt a válasz:” Isten fent és lát mindent” És úgy is volt,Ő volt az ki utunkat egyengette oda vezetett,ahol terve szerint helyünk volt.

Lehet hogy nem mindig értettünk mindent de Istennek a tervében minden tökéle
tes. Az ,hogy elvezessen a Vele való találkozásra. Akkor amikor én semmi jelét nem láttam a tervbe vett dolgok megvalósításának,ő úgy beszélt roluk,mint ami máris rendelkezésünkre készen áll.Nem mondom , hogy ez éppen örömöt adott nekem,elég gyakran bosszankodtam gyerekesnek látszó hitén.

De ö ,ki mindent ki kellett várjon, harcoljon , ahhoz ,hogy ennek örvendhessen ,volt türelme kivárni mindig a megfelelő időt mindenre,velem ellentétben,ki eléggé türelmetlen voltam,s néha az el nem ért dolgok bosszankodással töltőttek el.


2018. március 30.

UTOLSO UTAZAS (12)


Nehéz elfogadni Isten akaratát, föleg ha szenvedéssel és fájdalommal jár, de amikor ezt elfogadod, boldoggá tesz.

Nézd meg Isten cselekedeteit: ki teheti egyenessé, amit ő görbévé tett?
A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppúgy, mint azt, Isten szerezte; azért az ember semmit se sejt abból, ami rá következik. „Prédikátor 7:13-14


A legnehezebb talán az első hazatérés volt közös lakhelyünkre.Szembenézni,nem-
csak az együtt megélt emlékekkel,a keze munkáját őrző dolgokkal,hanem a falusi elő
itéletekkel,mely szerint mindenki pontosan tudja mi megy bennem végbe ,s eszerint is kell viselkednem, beszélnem.

S még akkor is ha minden újabb találkozással akaratlanul is eleredtek könnyeim
én tudtam, hogy szívemben megindult a gyógyúlás.S mégis gyakran azon vettem ész
re magam,hogy kétszinüen kifele azt mutatom amit éppen elvárnak tőlem, addig míg
Isten újja rá nem mutatott s elszégyeltem magam, s tudtam, hogy bátorság kell ahhoz
is hogy megéld azt amit Isten munkál életünkben.

Ugyanakkor fájdalommal kellett elkőnyvelnem,hogy szomszédaink,ismerőseink,
barátaink szívében is nagy ür támadt, nemcsak az ö eltünésével hanem az én elköltö-
zésemmel is.S még akkor is ha talán örömmel könyvelhetném el, hogy mennyire hiá-
nyolják jelenlétem, ez szomorúsággal töltött el, hogy ezen már nem változtathatok.
Mert a megváltozhatatlan bekővetkezett hirtelen ,minden előző bejelentés nélkül,csak
azért mert ennek így kellett lennie, akkor és ott s ilyen formában.Mert Isten szuverán s Ö az aki a maga akarata szerint véghez visz előre elhatározott életeseményeket.

Férjem teljes életével sokakra hatással volt.Ott ahol megfordult nyomot hagyott,s
halála is ilyen volt, rányomta bélyegét ismerősei, barátai, rokonai,s legfőképp családja
életére.Megrendítő volt.S még akkor megértettem, hogy neki így kellett elmennie,
csakis így válthatta ki ezt a hatást halálával.Egy beteg, ágyban fekvő ember halála
nem lep meg talán meg sem rendít annyira.De egy makkegészséges,erőteljessé,
annál inkább, s az ember hirtelen ráébred véges voltára. S sokak szívében elndultak
a kérdések sokasága életükre vonatkózólag.

Nagy kegyelem volt hirdetni az Igét ,nemcsak a faluban,hanem a város olyan lakosainak kik talán eddig ilyen formában nem volt alkalmuk hallani.Ezért is hálásak
voltunk Istennek.És hisszük, hogy Isten arra méltatott minket,hogy fájdalmunk ilyen
formában is hasznos legyen.


2018. március 29.

UTOLSO UTAZAS

                                                 A GYOGYULAS UTJAN (11)




December 12-én történt a baleset,a téli ünnepek küszöbén.Ünnepek mik öröm-öt hoznak az ember szívébe,az enyémben szomorúságra leltek.
Meg kellett birkozzak e nyomasztó érzéssel,hogy az öröm kihalt szívemből, s minden
ami földi elvesztette teljesen értékét,semmi érdeklődést nem éreztem irántuk.

Ha nem lettem volna családom között,értelmét vesztette volna létem.Szin-
te állandó beszélgetésben voltam Úrammal és Megváltommal,s faggattam,hogy mi is az én elhívatásom ezúttal.
A válasz nem váratott sokáig magára: ”Fektess unokáidba”
Mint egy mentőővbe kapaszkodtam bele ebbe az új hívatásomba.Nagy szükségem volt arra,hogy értelemmel töltödjék meg új életem.-

Mert egy új élet kellős közepén találtam magam,minden megváltozott, villámcsapás gyorsaságával.Ehhez kellett hozzászoknom,elfogadnom,s megtalálnom
azt ami ekkor nagyon hiányzott.Az örömöt.

Rá kellett jönnöm arra, hogy Isten igéjén ,szaván kívül semmi sem tud megvi-
gasztalni.Sem az a tudat, hogy talán mások sokkal nagyobb tragédiát élnek át mint én
mert úgy ahogy mint egyedi lényeknek voltunk teremtve ,érzéseink és megéléseink is
különböznek,s a fájdalom és szenvedés is egyedi,s oly erőteljesen éled meg mintha e-
gyedül csak te lennél e földön aki ezen átmegy.

A gyülekezeti tagok mint egy vigasztaló fal vettek kőrül,de voltak olyanok is kik
nagy igyekezetükben még inkább a sebre tapintottak ,felhíván figyelmem újból és új-
ból ,hogy mily nagy lehet fájdalmam.
Ez okból kifolyolag egy ideig amennyire csak lehetett ritkítottam a közösségi együtt-
létet. Fájt a magyarázkodás.

Ezért volt az, hogy Szilveszter éjszakáján egyedül voltam otthon (mármint nagyobbik
fiamnál),s elkeseredésemben az Úrhoz kiálltottam:
-Miképpen találjam meg én is örömömet az ünnepekben!? Ha nincs kivel megosszam!
A válasz nagybetüs Ünnepként robbant be szívembe s egész lényemet örömmel töltöt
te el.

Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm, jobbodon örök gyönyörűség van Zsoltár 16:11

Ez oly hirtelen, meglepő érzés volt , hogy szinte megijedtem tőle.Hát mégis van lehe-
tőség még így érezni,nem apadt ki teljesen ez a forrás bennem?
Nem, hisz örömöm forrása az Úr Jézus,s Ö az ki ezt kidolgozza bennem.Itt volt végig
mellettem, átérezte fájdalmam,s most már bizalommal néztem elébe a dolgoknak tud
ván, hogy Ő fog tanítani ez új életem ösvényére is.

Igen , egy új kíhívásnak néztem elébe.Elfogadni ezt az új érzést szívemben ,
akkor is ha félelemmel könyveltem el, hogy ha odaadom magam ezen új érzésnek hüt
len leszek gyászomhoz.Igen még ha furcsán is hangzik ilyen ellentmondó érzésekkel
kellett megbirkozzak.
Mert akkor, amikor Isten ilyen csodálatosan gyógyítja,kötőzgeti a sebet,felmerül a fé-
lelem,hogy ez talán egy negatív fényt vetít özvegységemre, s gyanussá válik túl korai
vigasztalásom.

De Isten így dolgozik,meglepően,a Maga modszerei szerint ami nem egyezik sem
világi szellemmel,sem a megszokottal. S ezt elfogadva,mégha az ár ellen uszunk is ta
pasztalhatjuk meg az igazi, élő gyogyúlást .És ez nem megy egyik napról a másikra,
hanem lépésenként,nap mint nap megtapasztalva Isten gyógyító erejét,vigasztaló je-
lenlétét.

2018. március 28.

UTOLSO UTAZAS (10)


Ilyen s ehhez hasonló gondolatok munkálták elmémet azokban a temetés utáni napokban.Kivántam megszabadulni az erős fájdalomtól,mely úgy látszott véglegesen
belém fészkelte magát. Sem mosoly ,sem kacagás sem öröm nem tévedt be hozzám még véletlenül sem.

És ekkor az Úr halkan szólt:
Választanod kell: 1.vagy ősszeomlasz a fájdalmad alatt
2.vagy bizalommal leszel irántam , s ezáltal bizonyságot teszel a Bennem való hitedről .
Akármelyiket is választod,Dan a férjed már eltávozott.Ezen nem változtathatsz.
De jusson eszedbe az Ige mit oly előszeretettel szóltad szenvedésben levő embertársa
idnak
Ha lágyan viselted magad a nyomorúság idején, kevéske az erőd.
Példabeszédek 24:10
Az ÚR, az én Istenem az én erősségem, Habakuk 3:19

Mert férjed a te Alkotód, akinek Seregek URa a neve. Megváltód Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. Ezsaiás 54:5

Volt tanítónőm ezt az üzenetet küldte:”Vigasztalódj vígasztalva”

Mint jajkiáltás tört ki belőlem a kérdés: „Uram mi az én vigasztalásom?!”

Isten az én vigasztalásom! - jött a válasz.

Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, 2 Kor.1:3

És ezzel elkezdödött az én vigasztalásom és egyúttal gyógyúlásom is.











2018. március 27.

UTOLSO UTAZAS(9)


Hálát adtam Istennek ,hogy megtanított engem a "jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből való szeretet. "-re.
Az " igazság iránti engedelmességben" kellett megtisztítanom életem,megtanulni az
egedelmességet még akkor is ha úgy éreztem,vagy éppen meg voltam erről gyözöd-
ve, hogy egyes helyzetekben,jobb dőntést hoznék.De most már tiszta szívből tudtam
bólintani.És ez minden esetben örömmel töltőtt el mert része volt a győzelemnek.

S ezt Isten munkálta bennem.Egy új felismerés,egy új helyzet,mi gyönyörűsé-
gessé tette az Istennel való járást.
S most ennek hirtelen vége lett.Már nem gyakorolhatom az ilyen fajta engedel-
mességet.Mint egy veszteséget éltem át ezt a felismerést.Szabaddá lettem ezen aláve-
tettségből szabadság mely semmi örömöt nem hoz.Keserű felfedezés!

És még sok más az Úr által bennem kidolgozott lelki győzelem,úgy nézett ki
értelmét vesztette .Mert a maga ősszeségében eme Ige beteljesedésében éltem át olyan örömöket,mik nem hasonlíthatók semmihez,s győkeresen változtatta meg kap-
csolatunkat,s mind ez alapján értettem meg én is mi is az az önzetlen szeretet ,hogy
feltétel nélkül tudd szeretni társad.

Hasonlóképpen, ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy h.a némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete ige nélkül is megnyerje őket, 1Péter 3:1

Csak úgy nézett ki ,mert amit Isten munkál annak örökkévaló értelme van.S ha itt e földön ezt az Igét ilyen értelemben nem is gyakorolhatom,számos gyakorlati alkalmazása lehet embertársaimmal való kapcsolataimban.
Ez az érzés azért született meg bennem azokban a napokban, mert kevés idővel a
férjem halála elött egy újabb győzelmet ünnepelhettem lényemben.

Szeretem az igazságosságot,és főleg azt, hogy igazságosan itéljenek felettem.
Ez nem mindig történt meg,s talán nem is volt annyira téves, mint amennyire fájdal-
masan érintett engem,de elég gyakran sértődött voltam emiatt.Amikor felismertem
hogy ez egy fajta meg nem bocsátás,kértem az Úrat ,munkálja ki bennem Igéjét tegye
életté életemben.

"elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek." Kolossé 3:13

És ezt szeretetben tegyem ,ami nem más mint a " a tökéletesség köteléke. "


Isten hűséges igéreteihez s segítségemre volt gyengeségemben.Kértem, hogy mintegy instant tudjak megbocsátással felelni minden sértésre,esetleges igazságtalan
itéletre.Nem ment simán s jó ideig eltartott,mig végül is élően meg is

tapasztalhattam. Örömmel könyveltem el , hogy már nem kell haragudnom ,mert a megbocsátás már bennem élt még mielőtt sértés ért volna.Áldott érzés volt.Hála és öröm a harag helyett
És most ez mind a múlté,már nem gyakorolhatom.

2018. március 26.

UTOLSO UTAZAS(8)


Azok a napok nehezen elviselhetőek voltak,nyomasztó hiányérzet,az a véget nem érő vágy,az hogy életem további részét már igy ,nélküle kell leéljem,mind ,mind
jajkiálltássá alakult szívemben.
Isten még azon éjszakán ,a baleset utani éjszakán,Igét adott vigasztalt,de ez csak erö
volt az ezután következő fájdalom elviselésére.

Isten és az Ö Igélye volt vigasztalásom:

Ha nem törvényed lett volna gyönyörűségem, már elvesztem volna nyomorúságomban

Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem. Zsoltar 119

Ezt az együtt megélt negyven évet akár két részre oszthatnám.Húsz évet mint
megtéretlen,s még húszat mint megtért feleség.S igy átgondolva életünk folyását s a
különbségeket,hát a második fele nehezebb volt ,de felülmúlhatatlanul szebb.Már-
mint nekem.Mert állandó lemondásról szólt.Lemondani önmagamról,addigi meggyő-
ződésemről,s alávetni magam Isten akaratának.

Ez teljesen felborította értékrendem,mert olyan makacsul tudtam ragaszkodni i-
gazságaimhoz,hogy onnan senki sem tudott volna kizökkenteni,de Isten megtette.

Nagyon értettem ahhoz,hogy irányítsam a dolgokat, s észrevétlenül a vezetés ,a
fontosabb döntések mind az én vállamon voltak.Már azt sem tudom ha ez valakinek feltünt ,vagy nagyon is magától értetődő volt,hogy miért azt sem tudom már.És Isten
ebből kellett helyrebillentsen.

Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Efézus 5:22

A vitás ,nem egyértelmü dőntéseket,immár ráhagytam, s igyekeztem elfogadni,
még akkor is ha ez nem ment simán,sőt,egy jóideig észre sem vettem,milyen kétszi-
nüen viselkedtem.Jó és szófogadó feleséghez illően nagyon szépen tudtam bológatni
beleegyezően arra is amiről éppen más véleménnyel voltam,de a szívem egyeltalán
nem így érzett.

Jó ideig eltartott ez,mig Isten rá nem tapintott önelégültségemre s megtérthet-
tem, s kidolgozta bennem az Úr,hogy bizalommal lehettem döntései iránt s már nem
volt gond számomra , hogy igazán tiszta szívből egyetértsek vele.Nagy felszabadu-
lás volt számomra s csak ekkor jöttem rá,hogy tulajdonképpen bele is fáradtam ebbe
a némileg kétszínű életbe.

2018. március 25.

UTOLSO UTAZAS (7)


Azt,hogy este lefekszel, s nincs kinek jóéjszakát mondani,minden reggel,belédhasít a
valóság,hogy egyedül vagy és ez visszavonhatatlanul igy lesz,ezen nincs mit, és mi-
ként változtatni.

Az a tudat,hogy életed teljesen megváltozott,gyökeresen,s véglegesen egy teljesen új
identitás elé állít,egy olyan változás mely teljes odafigyelést igényel,hogy ehhez al-
kalmazkodni is tudj,anélkül,hogy összeroppanj.

Nagyon nehéz volt számomra elviselni a vizsgálódó szemeket,melyek szinte rádtapadnak,fürkészőn mintha körülöttem semmi más látnivaló sem akadna,a kérdé-sek,melyekre, oly nehéz volt válaszolni,magyarázkodni magátol érthető dolgokat.E-
zért is határoztam el , hogy egy ideig , mig a sebek heggednek s nem olyan fájdal -
mas az érintésük ,félrevonulok egyedül magamban ,én és Isten, hogy rendezzem ér-
zéseim.

Fiaim ,döntés elé állítottak.Elhívatásuknál fogva ,nem hagyhattak egyedül négy-
száz km-re tölük,ezért rajtam áll további sorsuk.Ha hajlandó vagyok-e itt maradni a
családjukkal,amelyiknél éppen akarok.
Ideiglegesen nagyobbik fiamnál állapodtam meg,ideiglenesség , mert ők tömbházban laknak,és úgy döntöttem ,hogy tavaszra átköltözöm a kissebbikhez,hol nagyobb szük-
ség van segítségre,négy gyermek mellett és az imaház tetőzetén misszios céllal épülő
szobáknál.

Ez a kegyelem jutott nekem,hogy gyászomat hívő környezetben éljem át még-
pedig ,unokáim,gyermekeim mellett.Ez sokat enyhített fájdalmamom,segített abban,
hogy nemcsak magamra figyeljek,hanem a mellettem levők szükségeit részesítsem e-
lőnyben.

Még akkor is ha ez nem ment simán mégis a kivezető út volt számomra,mert ah-
hoz,hogy tovább mehess szükség van egy kitüzött célra.
Ezt a kérdést tettem fel én is az Úrnak.Hiszen eddig elsőrendű célként életemben
férjem szerepelt,éspedig,hogy őt "beszeressem " az örökkévalóságba.

S hirtelen minden megváltozott.Ezt kellett feldolgoznom,elfogadnom.Az a tudat,
hogy vele már semmi tervbe vett dolgom nem lesz,vele már csak multam van, se je-
len se jövő nem jőhet számításba,megváltozhatatlan valóságként tört rám sok regge-
len át.
Szinte 41 év együtt,öröm,szomorúság,jelentős vagy éppen jelentéktelen esemé-
nyek,fájdalmak,betegségek,csalódások,sok,sok apró vagy éppen erős élmények soka-
sága, mind bevésődve,közös emlékként lényembe,hirtelen olyan jelentősséggel töltö-dött fel,hogy éles fájdalomként éltem át, hogy ez már csak emlék.De ugyanakkor mint csodát észleltem , hogy még a legkellemetlenebbek is édessé váltak , s oly drága
volt számomra.S vágytam utánuk.Igen , a vágy az amit a legnehezebb elviselni.


2018. március 24.

UTOLSO UTAZAS


II FEJEZET




Gyászom megélése





Az egész gyászszertartás alatt,mintha teljesen belezsibbadnál a tehetetlenségbe,hogy ez valóság és ezt végig kell csinálni a maga nehézségeivel együtt ,szembesülni vele járó tevékenységekkel,pedig ekkor szeretnél valahova elvonulni egyedül lenni ,csak te és az Úr,de ugyanakkor az együttérző arcok, szavak,mozdulatok is jólesnek,egy-egy ölelésbe teljesen belefeledkeznél ,azzal az érzéssel ,hogy talán onnan jőn a megoldás,és végleg megszabadulsz a fájdalomtól.Útólag már nem is emlékszel ki is szólt, mit is mondott,vagy éppen ki volt melletetted de megmarad emlékezetedben egy együttérző lehajolás minden szó nélkül,csak az a téged igazán megértő néma pillantás,mely sokáig talán véglegesen elkisér s erőt ad a tovabblépésre.
Egyetlen dolog amire érzékennyé lettem még azokban a nehéz percekben is ,
hogy milyen sokat számít Isten népéhez tartozni.Azonnal körülöttünk egy katonai fegyelmezettséggel rendelkező ,szinte mindenhez értő csapat alakult ki,s végezte fela-datát,s mindenki tudta a maga helyét s tevékenységét.Ezt akkor abban a helyzetem-ben is érzékeltem s nagyon tudtam értékelni, s hálás lenni Istennek ezért.
Nem kellett senkit mozgosítani, mindenki némán beállt a sorba.Nagy áldás volt szá-
munkra,főleg nekem,hogy abban a "semmilyendöntéstnemtudokhozni" helyzetemben
ezt nem is kellett tennem.

Az együtt megélt tragédia még szorossabra kovácsolja nemcsak a családot hanem
Isten családját is.Hirtelen tudatosul mindannyiunkban,hogy milyen véges életünk, itt
a földön,s ez az a pillanat,mely különbséget tesz az értékes és értéktelen között,a fontos és kevésbé fontos dolgok között.És hirtelen elsöbbséggé válik a kapcsolat.
Csupán ez jön számításba, a kapcsolatápolás,mint elsödleges a fontossági sorrendben.Szinte megdöbbent, hogy milyen sok jelentéktelen dolgot részesítettünk előnyben a kapcsolatok rovására.

Hogy milyen dacosan kitartunk igazunk mellett.Mindenképpen bizonyítani aka-
runk,pedig az örökkévalóság távlatából semmi jelentősége a jelentéktelen dolgoknak,
mégha pillanatnyilag annak is tünnek.


Számomra az volt a legszembetűnőbb,hogy társamnak ,csak a szép és jó tulajdon-
ságait láttam .Hát szükséges, hogy elveszítsünk valakit, hogy mégjobban értékeljünk?
Milyen fájdalmas volt rájőnnöm arra,hogy érte már nem imádkozom s hirtelen a
vele már meg nem élhető dolgok leltára jelent meg szemem elött.

És egy olyan érzéssel találtam magam szemben,ami ellen harcolnom kellett,s minden alkalommal , mikor rám akart törni, megtagadni, s Isten segítségét kérni le-
gyözésére.
Lázadás ellene , hogy itt hagyott , hogy egyedül,árván hagyott.Szinte vitába kivántam
szállni vele.

Meglepett,de szembeszálltam ezzel az érzessel,nem akartam,hogy hatalmába kerítsen,
s valahova a keserüség örvényébe döntsön.Még igy is fájdalmam kellös közepén tu-
datában voltam annak ,hogy milyen mélységekbe tud levinni az Isten nélkül megélt
veszteség.Már jártam ott,mikor engedtem , hogy a miértek, s nem Isten Szava vezes-sen.Akkor jogosnak tartottam ezeket a gondolatokat s nem ismertem fel veszélyüket
s elsodortak a valóságtól.s egy olyan világban találtam magam,honnan úgy éreztem nincs kiút.

Ezért is hálás voltam Istennek ,hogy Őbenne találtatom,s nem kell egyedül járnom ezt az Útat.Mert ami megtörtént ,igy is úgy is megtörtént volna.Mert meg van irva a
139-ik Zsoltárban:

Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.

Ezt igy el kellett fogadni s erre kértem az Úrat ,hogy munkálja ki bennem az elfoga-
dást.Fiaimmal együtt elhatároztuk,hogy Istent dicsőítjük gyászunkkal,fájdalmunkkal
s az Őt megillető hálával éljük meg mindezt.A temetéssel együtt járó tevékenységek,
az együttérző ,téged kőrülvevő gyászolók között talán nem is olyan nehéz ezt igy
megélni,de jönnek a hétköznapok , a maguk zord valóságával, s ezzel kellett farkas-
szemet néznem mindennap.

2018. március 23.

UTOLSO UTAZAS (5)


Mert akkori tapasztalataim Istennel,és kisebb nagyobb szenvedésem úgy tünt,hogy képzetté tesz erre az elhívásra.
S azzá is tett,mert több alkalom is adódott arra , hogy vigasztalóként valaki mellé álljak,vagy tanáccsal enyhítsem a rászorulók szenvedését.


Viszont azokban a pillanatokban értettem meg ,hogy ez a fájdalom,olyan ,hogy csak a néma együttérzés, minden szó nélkül az ami használ.Semmi hatása sincs annak a tudatnak, hogy mások is átmennek-mentek,ilyen vagy még nagyobb szenvedésen,amit megkell élni azt meg kell élni a maga intenzitásával.Mikor a halál ilyen nemével szembesülsz-értem ezalatt a hirtelen ,nem várható szerencsétlenséget,úgy érzed minden összeomlik ,hirtelen teljesen értelmét veszti minden földi vesződség,már csak azon csodálkozol ,hogy lehet,hogy a kőrülötted levők ezt nem úgyanúgy érzik.


Ilyenkor jővünk rá arra,hogy még akkor is ha tudatosak vagyunk afelöl hogy bármikor véget érhet földi életünk,sosem állunk készen arra, hogy ezt el is fogadjuk.
Akkor soha el nem múló fájdalomként éltem meg az elválást attól az embertől kivel 41 évet voltunk együtt jóban-rosszban.S ez annál tragikusabb volt,hogy teljesen egészséges,soha nem betegeskedő lélek volt,s a legkevésbé voltunk felkészülve erre.


Igen,akkor lehetetlennek,tünik ,hogy valaha még másképpen is érezhetsz,mint ez a mély semmihez sem hasonlítható fájdalom,minden csak erről szól.A felidézett mozdulatok,szófoszlányok,s hirtelen rájőssz,hogy még a legkellemetlenebb vele megélt helyzetek is kedvessé válnak és egyszerüen vágyodsz utánuk.Édessé válik minden emlék mi hozzá köt.


Nehezen elképzelhető,hogy létezik ilyen fájdalom, s ezt át is lehet vészelni,s főleg,hogy ez oly végelláthatatlannak,tünik, s minden pillanatot meg kell élni.
S föleg,hogy gondolatban vele kivántam vitatkozni , hozzá beszélni de tudtam , hogy ez nem lehet ,ő már odaát van, s ezért minden szavamat Istenhez intéztem,Hozzá kiáltottam,belekapaszkodtam,makacsul, s kértem a türelmet , hogy mindezt úgy éljem meg,hogy össze ne roppanjak közben.


S Isten hüséges Igéreteihez,s vigasztalt,erősített,felkarolt.


Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom.
Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.
Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására. Jeremiás siralmai 3:24-26
Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint.



2018. március 22.

UTOLSO UTAZAS


Ezeket a pillanatokat akár ki is szeretnénk törölni emlékezetünkből.Még az idő távlatából is nehéz mindezt újból átélni.

Egyszerüen gondolkodni sem tudsz,össze-vissza szaladgálnak benned az érzések, bármibe belekapaszkodnál csak szabadulj ebből a helyzetből,a mély fálydalomból.A valahol a mélyben rejlő „miért”-teket elutasítom ,mert túl gyakran tettem fel család-
tagjaim elvesztésekor s nem voltak javamra.
A „feddhetetlen,igaz,istenfélő” Jób példája tanított erre:Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bárcsak meghaltam volna, és szem se látott volna engem! Jób 10:18
Persze ezen csak később elmélkedtem.
Isten szeretettel fedte meg s helyreigazította.S két gyönyörű fejezetben,a 38 és 39-ben fejti ki válaszát.
Majd a 39 fejezet ,35-ik versében levonja a következtetést is:
Aki perbe száll a Mindenhatóval, cáfolja meg őt, és aki Istennel vitatkozik, feleljen neki!
Gyönyörű ige!

Bölcs ,vigasztaló szavak hangzanak körülöttem,de egyik sem hatol szivemig,mintha elutasítani akarná a vigasztalást.Csak azt nem tudom,hogy azokban a pillanatokban ha minden olyan hihetetlennek,valoszinütlennek tünt,miért az a nagy ,végeláthatatlan fájdalom?

Csakis Isten bölcsességének tudhatom be,mert ha úgy is érzed ,hogy elhagyott,vagy éppen hatalmas erővel súlytott le rád,Ő ott van, benne van fájdalmadban,együttérez, veled sír,mert ha nem így lenne ,azt a fájdalmat nem lehetne kibirni.

Ezért is volt az,hogy a baleset utáni éjszaka,kerestem,kutattam az Evanghéliumokban Urunk Jézus szeretetének megnyilvánulását,mert akkori állapotomban úgy éreztem, hogy elhagyatott vagyok.
Nagy szükségemvolt arra,hogy bevonjon szeretetével,bátorítson,felkaroljon,támogas
son,hogy meggyözödjem arról,hogy nem hagyott magamra.




S reggel jött az áldott Ige az Ezsaiás 54 által.

Mert a hegyek elmozdulhatnak, és a halmok megrendülhetnek, de hűségem nem távozik el tőled, és békességem szövetsége nem rendül meg – így szól könyörülő URad.

Es tovabb a 7 és 8-as versekben:

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de most nagy irgalmassággal összegyűjtelek.
Haragom föllángolásában egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de most örök irgalommal könyörülök rajtad, ezt mondja megváltó URad.

Es így éreztem magam,elhagyatottnak ,egyedül,tehetetlennek.

Ó, te szegény, szélvésztől tépett, vigasztalás nélkül való!

S azonosítottam magam az Igével,de mindenikben ott volt az ígéret is

És ez adott erőt és vigasztalást is.


"Íme, drágakövekbe ágyazom köveidet, és zafírokra alapozlak.
Rubinból készítem falad párkányzatát, kapuidat gránátkövekből, és összes határodat drágakövekből.
Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.
Az igazság által leszel erős. Távol leszel a nyomorgatástól, nincs mit félned tőle, sem a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád "vers 11-14
Igen azt szeretném hogy Isten drágaköveket hozzon ki szenvedésemből.
Hogy az Ö dicsősége legyen nyilvánvalóvá ezáltal is.
Mert ez fog értelmet adni fájdalmamnak is.És nemcsak az enyémnek hanem fiaiménak is.Mert ha szenvedésünk különbőzik is megértem az ővékét,mert mindkét szülőmet elvesztettem.Anyukámat 16 évesen,apukám 15 év után,s mindjárt hat hét után öcsémet 28 évesen.Megrendítő volt mindegyik elválás,de egyik sem hasonlítható mostani fájdalmamhoz.


Mindjárt megtérésem után néhány évvel Isten a 2 Korintus 1:3-4-el hívott szolgálatra.
Akkor még nem tudtam miben kell vigasztalóvá válnom s milyen árat kell fizetnem ezért.



2018. március 21.

UTOLSO UTAZAS


Nem mintha ,nem lett volna rendben kapcsolatunk, de ennél több is lehetett volna mint olyan utazás elött hol hosszan búcsúzol,még integetsz,hogy sok emlék marad- jon erről a pillanatról,hogy a következő találkozásig legyen miről elmélkedni,hogy ne kelljen arra gondolni,hogy igazán nem kellett volna morcosnak lennem,mert szerszámai rendezésével megzavarta délutáni álmom s nem leszek működőképes a testvérnőkkel betervezett találkozón.Hiszen mindez utólag jelentéktelenné válik -mármint a saját kényelmem- s egyetlen ami számít az a "bárcsak"

Mert mikor megébredtem,egyedül voltam a lakásban,nem is tudom mikor ment át kisebbik fiunkhoz ahol építkezési munkálatok folytak az imaház építésénél,s minden áron segíteni akart. Akkor még senki sem tudta milyen áron.De nem akart úgy haza – térni,hogy ne vegye ki részét az ottani munkából is.Viszont csak a nagy segíteni vágy volt,mert néhány szegnél többet nem vert be.

Hozzám csak a telefonhívások jutottak el , s azok is nagyon zavarosak mert senki sem akart pontos értesítést adni ,csak hogy Alex-nél odahaza valami baj van.
Végül valaki telefonon adott választ a szívemben felébredt hatalmas aggodalomra,de már akkor egy házaspár volt mellettem,felkészülve mindenre.

Számomra megállt a pillanat mintha minden érzésem lebénult volna,csak az, az elviselhetetlen fájdalom szelte keresztül-kasul,szívemet,elmémet egész lényemet. .Nagy hirtelenséggel,a tragédia hatalmas súlyával tört rám a végzetes hír.Úgy éreztem ősszeroppanok.A tehetetlenség nehéz érzete vett erőt rajtam.Hogy lehet mindezt kibirni anélkül ,hogy véged legyen?

Még akkor is ha erős vigasztaló fal vett körül testvéreim jóvoltából,és a világ minden részéről érkeztek az együttérző szavak,rá kellett jönnöm ,hogy még nem találtatott olyan emberi szó mely lecsendesitené szívem.Szükség van emberi támaszra nagyon sokat jelent,de csak egyedül Isten képes megadni azt a vigaszt mellyel át lehet vészelni ezeket a pillanatokat.

Halász Johanna testvérnőm nagyon jól kifejezte ezt versében gyászának megélésében

Johanna Mihaly Halasz AMIKOR NEM ÉRTELEK...

Bocsájtsd meg Istenem,
Amikor nem értelek.
Messzeségbe mered tekintetem,
Oly mindegy mi van, mi lesz,
Hisz összeomlott alapja hitemnek...

Ülök a romokon, jártányi erom nincsen,
Fájdalmam oly nagy, hogy már alig érzek.
Miért-ek száza kiabál bennem,
Úgy érzem magamra hagytál Istenem.

Sírni sem tudok már, könnyem kiapadt,
A sok miért-re nem jön a válasz.
S míg ezernyi sötét gondolat tátong felém,
Hozzád menekülök Istenem én...

Maradék erommel Beléd kapaszkodok,
Uram irgalmad, kegyelmed szomjazom.
Ajkam némán rebegi: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Ha nem is értem Tervedet, akkor is Benned bízom!

2018. március 20.

UTOLSO UTAZAS


Ezen utóbbi tíz-tizenöt évben egy nagyon jó kapcsolat alakult ki anya és fia között. Ami nem mindig volt így, mivel férjemet hat éves korától apai nagyanyja nevelte, apjával együtt, aki viszont hadi rokkant volt, s inkább a nagyanyára hárult a nevelése.
Anyjával évekig nem volt kapcsolata, s mi több ferde képet festettek róla.

Házasságunk alatt nekem is megvolt a harcom, hogy visszaállítsam az anya meg a nõ tekintélyét szemében. S végül sikerült megbékítenem anyjával, de mindkettõjüknek idõbe telt, hogy annyira megismerjék egymást, hogy bizalmuk is helyre álljon. Ez mindkettõjüknek jót tett. Az utóbbi idõben akár órákig is beszélgettek telefonon.

És most ez az utolsó találkozás, mely a maga nemében egy megszokott látogatás volt, de utólag egy értékes emlékké vált.
Ezek a találkozások, beszélgetések nagy jelentõséggel bírnak emlékeinkben. Még akkor is, ha a beszélgetés részleteiben nem is idézhetjük fel, de maga az együttlét, az hogy ez most már, mint egy régi fénykép rögzítve van emlékezetünkben.

És az is hogy megérkezésünkkor csüngtek rajta az unokák.
Úgy nézett ki, mint egy nagy szõlõfürt, melyen csak úgy lapulnak a szemek. Arckifejezésén látszott mennyire hízeleg neki ez a helyzet. Szinte szívta magába a senki által kétségbe nem vonható szeretetet.
Elhanyagolt gyerekkora volt, s némileg számkivetett, családi helyzete miatt, de késõbb jócskán kárpótolva volt fiai, majd unokái által, amit meg is becsült és sokra értékelt.
Nagyobb fiúnknál szállásoltunk, mert itt volt néhány javítani valója, amire olyan örömmel készülõdött, hogy egész szerszámkészletét magával cipelte, mert ugyebár még egy egyszerû kalapács sem áll rá az ember kezére, ha nem az övé.S mivel szinte rögeszmélye volt az alaposan végzett munka,fontos volt a saját szerszám a jó eredmény elvégzésére.S ezt el is érte,még akkor is ha közben bosszankodott néhány alapanyag hiánya miatt.

S most a távolból felidézem mennyire mulattunk ezen mennyemmel, mert nekünk nagyon is megfelelt volna bárhogy,de neki mint egy preciz munkát végző embernek ez csak egy félmunka lett volna.S a város minden szaküzletét végigjárta,füt-fát ( értem ezalatt a gyülekezeti tagokat) megmozdított,hogy célját elérje,megfelelő alkatrészeket szerezvén..

S ilyenképpen minden megrongálódott bútordarab,ajtó,a maga idejében elkészült a javítással.
A baleset előtti este egy családi áhítatra gyültünk a nappaliba,s mint ilyenkor szokott lenni az áhitat kellös közepén szolott a telefonja,de meglepő modon gyorsan végzett s visszajött.Akkor még nem tudtuk,hogy ennek is milyen jeletösége volt.

A napokban -egy év távlatában- gondoltam arra, hogy gyakran mondjuk ezt "oh ha tudtam volna"
De ennek a gondolatnak a fényében minden napunk olyan kellene legyen mintha utolsó lenne,minden személyes kapcsolatunk,mintha utoljára látnánk egymást,s igy
meg is élnénk az Ígét,"hogy a holnap nem a miénk".

2018. március 11.

UTOLSO UTAZAS

Egy  nap Email-ben felkeresett egy Konykiado kepviseloje , s felkert ha van -e valami amit papirra szeretnek vetni s konyv formajaban kiadni.Mivel eppen akkor estem at mely gyaszomon es az Ur csodalatos modon vezetett ki belole s gyogyitott meg, szivesen hozzafogtam bizonysagtetelemhez.Viszont ez kevesebb lapszamban sikerult megirni mint amennyi egy konyv kiadasahoz kell , nem lett belole konyv , talan egy szorolap.A gondolatom amikor megirtam az volt , hogy ezzel Isten nevet dicsoitsem s ugyanakkor azok vigasztalasara legyen kik ugyanolyan fajdalman estek at.(2 Kor.1:4)

S ezert ugy hataroztam , ha konyv nem lett belole itt a blogon tegyem kozre resz letekben hogy ezzel is dicsoitve legyen az Ur!

UTOLSO UTAZAS



Nagy izgalommal készültem mindig a közös utazásra, azzal az érzéssel, hogy egy óriási kalandba vágok bele. Mert számomra az volt. Egy óriási lelki kaland. Nagyon is egymásra vagyunk ilyenkor utalva, még akkor is, ha körülöttünk zajlik az élet, csak mi vagyunk egymásnak, mindenki más idegen, nem jöhet számításba. Idegenek, mint mi is nekik. Utasok. Olyan emberek kikkel talán nincs is esély többé találkozni. Óriási elõny, hogy ilyenkor nagyobb figyelemmel is vagyunk egymás iránt.

Minden ilyen alkalom a mindennapok megszokottságából való kiszakadást jelentette. Mint egy ünnepnap. Más minden, különbözõképpen élsz meg minden apró részletet. Még a néhány nappal az utazás elõtt eltervezett úti eledelnek is egészen más az íze.

Erre az utazásra is nagy örömmel gondoltam s napokkal elõtte készülõdtem, kigondolva részleteiben, amire szükségünk lesz. Stresszt, izgalmat elkerülendõ, néhány nappal elõtte elkészítettem a csomagunkat.

Hosszú út volt, mert a rendes körülmények között hat óra alatt megteendõ út tíz órát vett igénybe a sebesség korlátozás miatt.
S ami talán más számára bosszantó lehetett, nekem egy jó alkalom volt hosszabb beszélgetésre férjemmel. Sosem tudtam eléggé betelni a vele való beszélgetéssel.

Akkor még csak nem is sejlett bennem, hogy ez az utolsó utunk együtt. A következõn már koporsóban kísérem õt visszafele.
Talán ezért is maradtak meg bennem apró részletek az utazásról, s most a távolból figyelve érthetõvé válnak egyes meglepõ dolgok.
Például az, hogy olyan téma is felvetõdött, ami azelõtt kényes kérdésnek számított.
Bûnei felõl kívánt meggyõzõdésre jutni. S nagyon elgondolkoztatta néhány olyan dolog, amit egészen másként értelmezett, nem tulajdonítva fontosságot neki.Ez elég-
gé elgondolkoztatta.

Együtt múlattunk két útitársunkon a hátunk mögött. Egyik utas hatalmas beszélõ kedvvel rendelkezett, szinte a kétségbeesésbe hajszolta társát, ki végül is könyörgött egy kis csendért, hogy pihenhessen. Nagyon mulatságos volt, s fûszerezte a vonaton eltöltött idõnket.

A fõvárosba jó nagy késéssel érkeztünk ahhoz, hogy elérjük az összeköttetést fiaink lakóvárosa felé.
Meggyõztem, hogy a várakozásunk ideje alatt meglátogassuk anyósomat. Ugyanis anyja éppen az Ana Aslan klinikán volt két hétre kezelésen. Ennek is meg volt a maga jelentõsége, mert utoljára látták egymást. Amit akkor nem tudhattam, de utólag nagyon értékeltem, hogy Isten erre is lehetõséget adott s az Õ tervében mindennek megvan az értelme.