UTOLSO UTAZAS(9)

Hálát adtam Istennek ,hogy megtanított engem a "jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből való szeretet. "-re.

Az " igazság iránti engedelmességben" kellett megtisztítanom életem,megtanulni az

egedelmességet még akkor is ha úgy éreztem,vagy éppen meg voltam erről gyözöd-

ve, hogy egyes helyzetekben,jobb dőntést hoznék.De most már tiszta szívből tudtam

bólintani.És ez minden esetben örömmel töltőtt el mert része volt a győzelemnek.

S ezt Isten munkálta bennem.Egy új felismerés,egy új helyzet,mi gyönyörűsé-

gessé tette az Istennel való járást.

S most ennek hirtelen vége lett.Már nem gyakorolhatom az ilyen fajta engedel-

mességet.Mint egy veszteséget éltem át ezt a felismerést.Szabaddá lettem ezen aláve-

tettségből szabadság mely semmi örömöt nem hoz.Keserű felfedezés!

És még sok más az Úr által bennem kidolgozott lelki győzelem,úgy nézett ki

értelmét vesztette .Mert a maga ősszeségében eme Ige beteljesedésében éltem át olyan örömöket,mik nem hasonlíthatók semmihez,s győkeresen változtatta meg kap-

csolatunkat,s mind ez alapján értettem meg én is mi is az az önzetlen szeretet ,hogy

feltétel nélkül tudd szeretni társad.

Hasonlóképpen, ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy h.a némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete ige nélkül is megnyerje őket, 1Péter 3:1

Csak úgy nézett ki ,mert amit Isten munkál annak örökkévaló értelme van.S ha itt e földön ezt az Igét ilyen értelemben nem is gyakorolhatom,számos gyakorlati alkalmazása lehet embertársaimmal való kapcsolataimban.

Ez az érzés azért született meg bennem azokban a napokban, mert kevés idővel a

férjem halála elött egy újabb győzelmet ünnepelhettem lényemben.

Szeretem az igazságosságot,és főleg azt, hogy igazságosan itéljenek felettem.

Ez nem mindig történt meg,s talán nem is volt annyira téves, mint amennyire fájdal-

masan érintett engem,de elég gyakran sértődött voltam emiatt.Amikor felismertem

hogy ez egy fajta meg nem bocsátás,kértem az Úrat ,munkálja ki bennem Igéjét tegye

életté életemben.

"elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek." Kolossé 3:13

És ezt szeretetben tegyem ,ami nem más mint a " a tökéletesség köteléke. "

Isten hűséges igéreteihez s segítségemre volt gyengeségemben.Kértem, hogy mintegy instant tudjak megbocsátással felelni minden sértésre,esetleges igazságtalan

itéletre.Nem ment simán s jó ideig eltartott,mig végül is élően meg is

tapasztalhattam. Örömmel könyveltem el , hogy már nem kell haragudnom ,mert a megbocsátás már bennem élt még mielőtt sértés ért volna.Áldott érzés volt.Hála és öröm a harag helyett

És most ez mind a múlté,már nem gyakorolhatom.

UTOLSO UTAZAS(8)

Azok a napok nehezen elviselhetőek voltak,nyomasztó hiányérzet,az a véget nem érő vágy,az hogy életem további részét már igy ,nélküle kell leéljem,mind ,mind

jajkiálltássá alakult szívemben.

Isten még azon éjszakán ,a baleset utani éjszakán,Igét adott vigasztalt,de ez csak erö

volt az ezután következő fájdalom elviselésére.

Isten és az Ö Igélye volt vigasztalásom:

Ha nem törvényed lett volna gyönyörűségem, már elvesztem volna nyomorúságomban

Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem. Zsoltar 119

Ezt az együtt megélt negyven évet akár két részre oszthatnám.Húsz évet mint

megtéretlen,s még húszat mint megtért feleség.S igy átgondolva életünk folyását s a

különbségeket,hát a második fele nehezebb volt ,de felülmúlhatatlanul szebb.Már-

mint nekem.Mert állandó lemondásról szólt.Lemondani önmagamról,addigi meggyő-

ződésemről,s alávetni magam Isten akaratának.

Ez teljesen felborította értékrendem,mert olyan makacsul tudtam ragaszkodni i-

gazságaimhoz,hogy onnan senki sem tudott volna kizökkenteni,de Isten megtette.

Nagyon értettem ahhoz,hogy irányítsam a dolgokat, s észrevétlenül a vezetés ,a

fontosabb döntések mind az én vállamon voltak.Már azt sem tudom ha ez valakinek feltünt ,vagy nagyon is magától értetődő volt,hogy miért azt sem tudom már.És Isten

ebből kellett helyrebillentsen.

Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Efézus 5:22

A vitás ,nem egyértelmü dőntéseket,immár ráhagytam, s igyekeztem elfogadni,

még akkor is ha ez nem ment simán,sőt,egy jóideig észre sem vettem,milyen kétszi-

nüen viselkedtem.Jó és szófogadó feleséghez illően nagyon szépen tudtam bológatni

beleegyezően arra is amiről éppen más véleménnyel voltam,de a szívem egyeltalán

nem így érzett.

Jó ideig eltartott ez,mig Isten rá nem tapintott önelégültségemre s megtérthet-

tem, s kidolgozta bennem az Úr,hogy bizalommal lehettem döntései iránt s már nem

volt gond számomra , hogy igazán tiszta szívből egyetértsek vele.Nagy felszabadu-

lás volt számomra s csak ekkor jöttem rá,hogy tulajdonképpen bele is fáradtam ebbe

a némileg kétszínű életbe.

UTOLSO UTAZAS (7)

Azt,hogy este lefekszel, s nincs kinek jóéjszakát mondani,minden reggel,belédhasít a

valóság,hogy egyedül vagy és ez visszavonhatatlanul igy lesz,ezen nincs mit, és mi-

ként változtatni.

Az a tudat,hogy életed teljesen megváltozott,gyökeresen,s véglegesen egy teljesen új

identitás elé állít,egy olyan változás mely teljes odafigyelést igényel,hogy ehhez al-

kalmazkodni is tudj,anélkül,hogy összeroppanj.

Nagyon nehéz volt számomra elviselni a vizsgálódó szemeket,melyek szinte rádtapadnak,fürkészőn mintha körülöttem semmi más látnivaló sem akadna,a kérdé-sek,melyekre, oly nehéz volt válaszolni,magyarázkodni magátol érthető dolgokat.E-

zért is határoztam el , hogy egy ideig , mig a sebek heggednek s nem olyan fájdal -

mas az érintésük ,félrevonulok egyedül magamban ,én és Isten, hogy rendezzem ér-

zéseim.

Fiaim ,döntés elé állítottak.Elhívatásuknál fogva ,nem hagyhattak egyedül négy-

száz km-re tölük,ezért rajtam áll további sorsuk.Ha hajlandó vagyok-e itt maradni a

családjukkal,amelyiknél éppen akarok.

Ideiglegesen nagyobbik fiamnál állapodtam meg,ideiglenesség , mert ők tömbházban laknak,és úgy döntöttem ,hogy tavaszra átköltözöm a kissebbikhez,hol nagyobb szük-

ség van segítségre,négy gyermek mellett és az imaház tetőzetén misszios céllal épülő

szobáknál.

Ez a kegyelem jutott nekem,hogy gyászomat hívő környezetben éljem át még-

pedig ,unokáim,gyermekeim mellett.Ez sokat enyhített fájdalmamom,segített abban,

hogy nemcsak magamra figyeljek,hanem a mellettem levők szükségeit részesítsem e-

lőnyben.

Még akkor is ha ez nem ment simán mégis a kivezető út volt számomra,mert ah-

hoz,hogy tovább mehess szükség van egy kitüzött célra.

Ezt a kérdést tettem fel én is az Úrnak.Hiszen eddig elsőrendű célként életemben

férjem szerepelt,éspedig,hogy őt "beszeressem " az örökkévalóságba.

S hirtelen minden megváltozott.Ezt kellett feldolgoznom,elfogadnom.Az a tudat,

hogy vele már semmi tervbe vett dolgom nem lesz,vele már csak multam van, se je-

len se jövő nem jőhet számításba,megváltozhatatlan valóságként tört rám sok regge-

len át.

Szinte 41 év együtt,öröm,szomorúság,jelentős vagy éppen jelentéktelen esemé-

nyek,fájdalmak,betegségek,csalódások,sok,sok apró vagy éppen erős élmények soka-

sága, mind bevésődve,közös emlékként lényembe,hirtelen olyan jelentősséggel töltö-dött fel,hogy éles fájdalomként éltem át, hogy ez már csak emlék.De ugyanakkor mint csodát észleltem , hogy még a legkellemetlenebbek is édessé váltak , s oly drága

volt számomra.S vágytam utánuk.Igen , a vágy az amit a legnehezebb elviselni.

UTOLSO UTAZAS

II FEJEZET

Gyászom megélése

Az egész gyászszertartás alatt,mintha teljesen belezsibbadnál a tehetetlenségbe,hogy ez valóság és ezt végig kell csinálni a maga nehézségeivel együtt ,szembesülni vele járó tevékenységekkel,pedig ekkor szeretnél valahova elvonulni egyedül lenni ,csak te és az Úr,de ugyanakkor az együttérző arcok, szavak,mozdulatok is jólesnek,egy-egy ölelésbe teljesen belefeledkeznél ,azzal az érzéssel ,hogy talán onnan jőn a megoldás,és végleg megszabadulsz a fájdalomtól.Útólag már nem is emlékszel ki is szólt, mit is mondott,vagy éppen ki volt melletetted de megmarad emlékezetedben egy együttérző lehajolás minden szó nélkül,csak az a téged igazán megértő néma pillantás,mely sokáig talán véglegesen elkisér s erőt ad a tovabblépésre.

Egyetlen dolog amire érzékennyé lettem még azokban a nehéz percekben is ,

hogy milyen sokat számít Isten népéhez tartozni.Azonnal körülöttünk egy katonai fegyelmezettséggel rendelkező ,szinte mindenhez értő csapat alakult ki,s végezte fela-datát,s mindenki tudta a maga helyét s tevékenységét.Ezt akkor abban a helyzetem-ben is érzékeltem s nagyon tudtam értékelni, s hálás lenni Istennek ezért.

Nem kellett senkit mozgosítani, mindenki némán beállt a sorba.Nagy áldás volt szá-

munkra,főleg nekem,hogy abban a "semmilyendöntéstnemtudokhozni" helyzetemben

ezt nem is kellett tennem.

Az együtt megélt tragédia még szorossabra kovácsolja nemcsak a családot hanem

Isten családját is.Hirtelen tudatosul mindannyiunkban,hogy milyen véges életünk, itt

a földön,s ez az a pillanat,mely különbséget tesz az értékes és értéktelen között,a fontos és kevésbé fontos dolgok között.És hirtelen elsöbbséggé válik a kapcsolat.

Csupán ez jön számításba, a kapcsolatápolás,mint elsödleges a fontossági sorrendben.Szinte megdöbbent, hogy milyen sok jelentéktelen dolgot részesítettünk előnyben a kapcsolatok rovására.

Hogy milyen dacosan kitartunk igazunk mellett.Mindenképpen bizonyítani aka-

runk,pedig az örökkévalóság távlatából semmi jelentősége a jelentéktelen dolgoknak,

mégha pillanatnyilag annak is tünnek.

Számomra az volt a legszembetűnőbb,hogy társamnak ,csak a szép és jó tulajdon-

ságait láttam .Hát szükséges, hogy elveszítsünk valakit, hogy mégjobban értékeljünk?

Milyen fájdalmas volt rájőnnöm arra,hogy érte már nem imádkozom s hirtelen a

vele már meg nem élhető dolgok leltára jelent meg szemem elött.

És egy olyan érzéssel találtam magam szemben,ami ellen harcolnom kellett,s minden alkalommal , mikor rám akart törni, megtagadni, s Isten segítségét kérni le-

gyözésére.

Lázadás ellene , hogy itt hagyott , hogy egyedül,árván hagyott.Szinte vitába kivántam

szállni vele.

Meglepett,de szembeszálltam ezzel az érzessel,nem akartam,hogy hatalmába kerítsen,

s valahova a keserüség örvényébe döntsön.Még igy is fájdalmam kellös közepén tu-

datában voltam annak ,hogy milyen mélységekbe tud levinni az Isten nélkül megélt

veszteség.Már jártam ott,mikor engedtem , hogy a miértek, s nem Isten Szava vezes-sen.Akkor jogosnak tartottam ezeket a gondolatokat s nem ismertem fel veszélyüket

s elsodortak a valóságtól.s egy olyan világban találtam magam,honnan úgy éreztem nincs kiút.

Ezért is hálás voltam Istennek ,hogy Őbenne találtatom,s nem kell egyedül járnom ezt az Útat.Mert ami megtörtént ,igy is úgy is megtörtént volna.Mert meg van irva a

139-ik Zsoltárban:

Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.

Ezt igy el kellett fogadni s erre kértem az Úrat ,hogy munkálja ki bennem az elfoga-

dást.Fiaimmal együtt elhatároztuk,hogy Istent dicsőítjük gyászunkkal,fájdalmunkkal

s az Őt megillető hálával éljük meg mindezt.A temetéssel együtt járó tevékenységek,

az együttérző ,téged kőrülvevő gyászolók között talán nem is olyan nehéz ezt igy

megélni,de jönnek a hétköznapok , a maguk zord valóságával, s ezzel kellett farkas-

szemet néznem mindennap.

UTOLSO UTAZAS (5)

Mert akkori tapasztalataim Istennel,és kisebb nagyobb szenvedésem úgy tünt,hogy képzetté tesz erre az elhívásra.

S azzá is tett,mert több alkalom is adódott arra , hogy vigasztalóként valaki mellé álljak,vagy tanáccsal enyhítsem a rászorulók szenvedését.

Viszont azokban a pillanatokban értettem meg ,hogy ez a fájdalom,olyan ,hogy csak a néma együttérzés, minden szó nélkül az ami használ.Semmi hatása sincs annak a tudatnak, hogy mások is átmennek-mentek,ilyen vagy még nagyobb szenvedésen,amit megkell élni azt meg kell élni a maga intenzitásával.Mikor a halál ilyen nemével szembesülsz-értem ezalatt a hirtelen ,nem várható szerencsétlenséget,úgy érzed minden összeomlik ,hirtelen teljesen értelmét veszti minden földi vesződség,már csak azon csodálkozol ,hogy lehet,hogy a kőrülötted levők ezt nem úgyanúgy érzik.

Ilyenkor jővünk rá arra,hogy még akkor is ha tudatosak vagyunk afelöl hogy bármikor véget érhet földi életünk,sosem állunk készen arra, hogy ezt el is fogadjuk.

Akkor soha el nem múló fájdalomként éltem meg az elválást attól az embertől kivel 41 évet voltunk együtt jóban-rosszban.S ez annál tragikusabb volt,hogy teljesen egészséges,soha nem betegeskedő lélek volt,s a legkevésbé voltunk felkészülve erre.

Igen,akkor lehetetlennek,tünik ,hogy valaha még másképpen is érezhetsz,mint ez a mély semmihez sem hasonlítható fájdalom,minden csak erről szól.A felidézett mozdulatok,szófoszlányok,s hirtelen rájőssz,hogy még a legkellemetlenebb vele megélt helyzetek is kedvessé válnak és egyszerüen vágyodsz utánuk.Édessé válik minden emlék mi hozzá köt.

Nehezen elképzelhető,hogy létezik ilyen fájdalom, s ezt át is lehet vészelni,s főleg,hogy ez oly végelláthatatlannak,tünik, s minden pillanatot meg kell élni.

S föleg,hogy gondolatban vele kivántam vitatkozni , hozzá beszélni de tudtam , hogy ez nem lehet ,ő már odaát van, s ezért minden szavamat Istenhez intéztem,Hozzá kiáltottam,belekapaszkodtam,makacsul, s kértem a türelmet , hogy mindezt úgy éljem meg,hogy össze ne roppanjak közben.

S Isten hüséges Igéreteihez,s vigasztalt,erősített,felkarolt.

Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom.

Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.

Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására. Jeremiás siralmai 3:24-26

Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint.

UTOLSO UTAZAS

Ezeket a pillanatokat akár ki is szeretnénk törölni emlékezetünkből.Még az idő távlatából is nehéz mindezt újból átélni.

Egyszerüen gondolkodni sem tudsz,össze-vissza szaladgálnak benned az érzések, bármibe belekapaszkodnál csak szabadulj ebből a helyzetből,a mély fálydalomból.A valahol a mélyben rejlő „miért”-teket elutasítom ,mert túl gyakran tettem fel család-

tagjaim elvesztésekor s nem voltak javamra.

A „feddhetetlen,igaz,istenfélő” Jób példája tanított erre:Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bárcsak meghaltam volna, és szem se látott volna engem! Jób 10:18

Persze ezen csak később elmélkedtem.

Isten szeretettel fedte meg s helyreigazította.S két gyönyörű fejezetben,a 38 és 39-ben fejti ki válaszát.

Majd a 39 fejezet ,35-ik versében levonja a következtetést is:

Aki perbe száll a Mindenhatóval, cáfolja meg őt, és aki Istennel vitatkozik, feleljen neki!

Gyönyörű ige!

Bölcs ,vigasztaló szavak hangzanak körülöttem,de egyik sem hatol szivemig,mintha elutasítani akarná a vigasztalást.Csak azt nem tudom,hogy azokban a pillanatokban ha minden olyan hihetetlennek,valoszinütlennek tünt,miért az a nagy ,végeláthatatlan fájdalom?

Csakis Isten bölcsességének tudhatom be,mert ha úgy is érzed ,hogy elhagyott,vagy éppen hatalmas erővel súlytott le rád,Ő ott van, benne van fájdalmadban,együttérez, veled sír,mert ha nem így lenne ,azt a fájdalmat nem lehetne kibirni.

Ezért is volt az,hogy a baleset utáni éjszaka,kerestem,kutattam az Evanghéliumokban Urunk Jézus szeretetének megnyilvánulását,mert akkori állapotomban úgy éreztem, hogy elhagyatott vagyok.

Nagy szükségemvolt arra,hogy bevonjon szeretetével,bátorítson,felkaroljon,támogas

son,hogy meggyözödjem arról,hogy nem hagyott magamra.

S reggel jött az áldott Ige az Ezsaiás 54 által.

Mert a hegyek elmozdulhatnak, és a halmok megrendülhetnek, de hűségem nem távozik el tőled, és békességem szövetsége nem rendül meg – így szól könyörülő URad.

Es tovabb a 7 és 8-as versekben:

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de most nagy irgalmassággal összegyűjtelek.

Haragom föllángolásában egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de most örök irgalommal könyörülök rajtad, ezt mondja megváltó URad.

Es így éreztem magam,elhagyatottnak ,egyedül,tehetetlennek.

„Ó, te szegény, szélvésztől tépett, vigasztalás nélkül való!

S azonosítottam magam az Igével,de mindenikben ott volt az ígéret is

És ez adott erőt és vigasztalást is.

"Íme, drágakövekbe ágyazom köveidet, és zafírokra alapozlak.

Rubinból készítem falad párkányzatát, kapuidat gránátkövekből, és összes határodat drágakövekből.

Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.

Az igazság által leszel erős. Távol leszel a nyomorgatástól, nincs mit félned tőle, sem a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád "vers 11-14

Igen azt szeretném hogy Isten drágaköveket hozzon ki szenvedésemből.

Hogy az Ö dicsősége legyen nyilvánvalóvá ezáltal is.

Mert ez fog értelmet adni fájdalmamnak is.És nemcsak az enyémnek hanem fiaiménak is.Mert ha szenvedésünk különbőzik is megértem az ővékét,mert mindkét szülőmet elvesztettem.Anyukámat 16 évesen,apukám 15 év után,s mindjárt hat hét után öcsémet 28 évesen.Megrendítő volt mindegyik elválás,de egyik sem hasonlítható mostani fájdalmamhoz.

Mindjárt megtérésem után néhány évvel Isten a 2 Korintus 1:3-4-el hívott szolgálatra.

Akkor még nem tudtam miben kell vigasztalóvá válnom s milyen árat kell fizetnem ezért.

UTOLSO UTAZAS

Nem mintha ,nem lett volna rendben kapcsolatunk, de ennél több is lehetett volna mint olyan utazás elött hol hosszan búcsúzol,még integetsz,hogy sok emlék marad- jon erről a pillanatról,hogy a következő találkozásig legyen miről elmélkedni,hogy ne kelljen arra gondolni,hogy igazán nem kellett volna morcosnak lennem,mert szerszámai rendezésével megzavarta délutáni álmom s nem leszek működőképes a testvérnőkkel betervezett találkozón.Hiszen mindez utólag jelentéktelenné válik -mármint a saját kényelmem- s egyetlen ami számít az a "bárcsak"

Mert mikor megébredtem,egyedül voltam a lakásban,nem is tudom mikor ment át kisebbik fiunkhoz ahol építkezési munkálatok folytak az imaház építésénél,s minden áron segíteni akart. Akkor még senki sem tudta milyen áron.De nem akart úgy haza – térni,hogy ne vegye ki részét az ottani munkából is.Viszont csak a nagy segíteni vágy volt,mert néhány szegnél többet nem vert be.

Hozzám csak a telefonhívások jutottak el , s azok is nagyon zavarosak mert senki sem akart pontos értesítést adni ,csak hogy Alex-nél odahaza valami baj van.

Végül valaki telefonon adott választ a szívemben felébredt hatalmas aggodalomra,de már akkor egy házaspár volt mellettem,felkészülve mindenre.

Számomra megállt a pillanat mintha minden érzésem lebénult volna,csak az, az elviselhetetlen fájdalom szelte keresztül-kasul,szívemet,elmémet egész lényemet. .Nagy hirtelenséggel,a tragédia hatalmas súlyával tört rám a végzetes hír.Úgy éreztem ősszeroppanok.A tehetetlenség nehéz érzete vett erőt rajtam.Hogy lehet mindezt kibirni anélkül ,hogy véged legyen?

Még akkor is ha erős vigasztaló fal vett körül testvéreim jóvoltából,és a világ minden részéről érkeztek az együttérző szavak,rá kellett jönnöm ,hogy még nem találtatott olyan emberi szó mely lecsendesitené szívem.Szükség van emberi támaszra nagyon sokat jelent,de csak egyedül Isten képes megadni azt a vigaszt mellyel át lehet vészelni ezeket a pillanatokat.

Halász Johanna testvérnőm nagyon jól kifejezte ezt versében gyászának megélésében

Johanna Mihaly Halasz AMIKOR NEM ÉRTELEK...

Bocsájtsd meg Istenem,

Amikor nem értelek.

Messzeségbe mered tekintetem,

Oly mindegy mi van, mi lesz,

Hisz összeomlott alapja hitemnek...

Ülök a romokon, jártányi erom nincsen,

Fájdalmam oly nagy, hogy már alig érzek.

Miért-ek száza kiabál bennem,

Úgy érzem magamra hagytál Istenem.

Sírni sem tudok már, könnyem kiapadt,

A sok miért-re nem jön a válasz.

S míg ezernyi sötét gondolat tátong felém,

Hozzád menekülök Istenem én...

Maradék erommel Beléd kapaszkodok,

Uram irgalmad, kegyelmed szomjazom.

Ajkam némán rebegi: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Ha nem is értem Tervedet, akkor is Benned bízom!