UTOLSO UTAZAS

II FEJEZET

Gyászom megélése

Az egész gyászszertartás alatt,mintha teljesen belezsibbadnál a tehetetlenségbe,hogy ez valóság és ezt végig kell csinálni a maga nehézségeivel együtt ,szembesülni vele járó tevékenységekkel,pedig ekkor szeretnél valahova elvonulni egyedül lenni ,csak te és az Úr,de ugyanakkor az együttérző arcok, szavak,mozdulatok is jólesnek,egy-egy ölelésbe teljesen belefeledkeznél ,azzal az érzéssel ,hogy talán onnan jőn a megoldás,és végleg megszabadulsz a fájdalomtól.Útólag már nem is emlékszel ki is szólt, mit is mondott,vagy éppen ki volt melletetted de megmarad emlékezetedben egy együttérző lehajolás minden szó nélkül,csak az a téged igazán megértő néma pillantás,mely sokáig talán véglegesen elkisér s erőt ad a tovabblépésre.

Egyetlen dolog amire érzékennyé lettem még azokban a nehéz percekben is ,

hogy milyen sokat számít Isten népéhez tartozni.Azonnal körülöttünk egy katonai fegyelmezettséggel rendelkező ,szinte mindenhez értő csapat alakult ki,s végezte fela-datát,s mindenki tudta a maga helyét s tevékenységét.Ezt akkor abban a helyzetem-ben is érzékeltem s nagyon tudtam értékelni, s hálás lenni Istennek ezért.

Nem kellett senkit mozgosítani, mindenki némán beállt a sorba.Nagy áldás volt szá-

munkra,főleg nekem,hogy abban a "semmilyendöntéstnemtudokhozni" helyzetemben

ezt nem is kellett tennem.

Az együtt megélt tragédia még szorossabra kovácsolja nemcsak a családot hanem

Isten családját is.Hirtelen tudatosul mindannyiunkban,hogy milyen véges életünk, itt

a földön,s ez az a pillanat,mely különbséget tesz az értékes és értéktelen között,a fontos és kevésbé fontos dolgok között.És hirtelen elsöbbséggé válik a kapcsolat.

Csupán ez jön számításba, a kapcsolatápolás,mint elsödleges a fontossági sorrendben.Szinte megdöbbent, hogy milyen sok jelentéktelen dolgot részesítettünk előnyben a kapcsolatok rovására.

Hogy milyen dacosan kitartunk igazunk mellett.Mindenképpen bizonyítani aka-

runk,pedig az örökkévalóság távlatából semmi jelentősége a jelentéktelen dolgoknak,

mégha pillanatnyilag annak is tünnek.

Számomra az volt a legszembetűnőbb,hogy társamnak ,csak a szép és jó tulajdon-

ságait láttam .Hát szükséges, hogy elveszítsünk valakit, hogy mégjobban értékeljünk?

Milyen fájdalmas volt rájőnnöm arra,hogy érte már nem imádkozom s hirtelen a

vele már meg nem élhető dolgok leltára jelent meg szemem elött.

És egy olyan érzéssel találtam magam szemben,ami ellen harcolnom kellett,s minden alkalommal , mikor rám akart törni, megtagadni, s Isten segítségét kérni le-

gyözésére.

Lázadás ellene , hogy itt hagyott , hogy egyedül,árván hagyott.Szinte vitába kivántam

szállni vele.

Meglepett,de szembeszálltam ezzel az érzessel,nem akartam,hogy hatalmába kerítsen,

s valahova a keserüség örvényébe döntsön.Még igy is fájdalmam kellös közepén tu-

datában voltam annak ,hogy milyen mélységekbe tud levinni az Isten nélkül megélt

veszteség.Már jártam ott,mikor engedtem , hogy a miértek, s nem Isten Szava vezes-sen.Akkor jogosnak tartottam ezeket a gondolatokat s nem ismertem fel veszélyüket

s elsodortak a valóságtól.s egy olyan világban találtam magam,honnan úgy éreztem nincs kiút.

Ezért is hálás voltam Istennek ,hogy Őbenne találtatom,s nem kell egyedül járnom ezt az Útat.Mert ami megtörtént ,igy is úgy is megtörtént volna.Mert meg van irva a

139-ik Zsoltárban:

Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.

Ezt igy el kellett fogadni s erre kértem az Úrat ,hogy munkálja ki bennem az elfoga-

dást.Fiaimmal együtt elhatároztuk,hogy Istent dicsőítjük gyászunkkal,fájdalmunkkal

s az Őt megillető hálával éljük meg mindezt.A temetéssel együtt járó tevékenységek,

az együttérző ,téged kőrülvevő gyászolók között talán nem is olyan nehéz ezt igy

megélni,de jönnek a hétköznapok , a maguk zord valóságával, s ezzel kellett farkas-

szemet néznem mindennap.

UTOLSO UTAZAS (5)

Mert akkori tapasztalataim Istennel,és kisebb nagyobb szenvedésem úgy tünt,hogy képzetté tesz erre az elhívásra.

S azzá is tett,mert több alkalom is adódott arra , hogy vigasztalóként valaki mellé álljak,vagy tanáccsal enyhítsem a rászorulók szenvedését.

Viszont azokban a pillanatokban értettem meg ,hogy ez a fájdalom,olyan ,hogy csak a néma együttérzés, minden szó nélkül az ami használ.Semmi hatása sincs annak a tudatnak, hogy mások is átmennek-mentek,ilyen vagy még nagyobb szenvedésen,amit megkell élni azt meg kell élni a maga intenzitásával.Mikor a halál ilyen nemével szembesülsz-értem ezalatt a hirtelen ,nem várható szerencsétlenséget,úgy érzed minden összeomlik ,hirtelen teljesen értelmét veszti minden földi vesződség,már csak azon csodálkozol ,hogy lehet,hogy a kőrülötted levők ezt nem úgyanúgy érzik.

Ilyenkor jővünk rá arra,hogy még akkor is ha tudatosak vagyunk afelöl hogy bármikor véget érhet földi életünk,sosem állunk készen arra, hogy ezt el is fogadjuk.

Akkor soha el nem múló fájdalomként éltem meg az elválást attól az embertől kivel 41 évet voltunk együtt jóban-rosszban.S ez annál tragikusabb volt,hogy teljesen egészséges,soha nem betegeskedő lélek volt,s a legkevésbé voltunk felkészülve erre.

Igen,akkor lehetetlennek,tünik ,hogy valaha még másképpen is érezhetsz,mint ez a mély semmihez sem hasonlítható fájdalom,minden csak erről szól.A felidézett mozdulatok,szófoszlányok,s hirtelen rájőssz,hogy még a legkellemetlenebb vele megélt helyzetek is kedvessé válnak és egyszerüen vágyodsz utánuk.Édessé válik minden emlék mi hozzá köt.

Nehezen elképzelhető,hogy létezik ilyen fájdalom, s ezt át is lehet vészelni,s főleg,hogy ez oly végelláthatatlannak,tünik, s minden pillanatot meg kell élni.

S föleg,hogy gondolatban vele kivántam vitatkozni , hozzá beszélni de tudtam , hogy ez nem lehet ,ő már odaát van, s ezért minden szavamat Istenhez intéztem,Hozzá kiáltottam,belekapaszkodtam,makacsul, s kértem a türelmet , hogy mindezt úgy éljem meg,hogy össze ne roppanjak közben.

S Isten hüséges Igéreteihez,s vigasztalt,erősített,felkarolt.

Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom.

Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.

Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására. Jeremiás siralmai 3:24-26

Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint.

UTOLSO UTAZAS

Ezeket a pillanatokat akár ki is szeretnénk törölni emlékezetünkből.Még az idő távlatából is nehéz mindezt újból átélni.

Egyszerüen gondolkodni sem tudsz,össze-vissza szaladgálnak benned az érzések, bármibe belekapaszkodnál csak szabadulj ebből a helyzetből,a mély fálydalomból.A valahol a mélyben rejlő „miért”-teket elutasítom ,mert túl gyakran tettem fel család-

tagjaim elvesztésekor s nem voltak javamra.

A „feddhetetlen,igaz,istenfélő” Jób példája tanított erre:Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bárcsak meghaltam volna, és szem se látott volna engem! Jób 10:18

Persze ezen csak később elmélkedtem.

Isten szeretettel fedte meg s helyreigazította.S két gyönyörű fejezetben,a 38 és 39-ben fejti ki válaszát.

Majd a 39 fejezet ,35-ik versében levonja a következtetést is:

Aki perbe száll a Mindenhatóval, cáfolja meg őt, és aki Istennel vitatkozik, feleljen neki!

Gyönyörű ige!

Bölcs ,vigasztaló szavak hangzanak körülöttem,de egyik sem hatol szivemig,mintha elutasítani akarná a vigasztalást.Csak azt nem tudom,hogy azokban a pillanatokban ha minden olyan hihetetlennek,valoszinütlennek tünt,miért az a nagy ,végeláthatatlan fájdalom?

Csakis Isten bölcsességének tudhatom be,mert ha úgy is érzed ,hogy elhagyott,vagy éppen hatalmas erővel súlytott le rád,Ő ott van, benne van fájdalmadban,együttérez, veled sír,mert ha nem így lenne ,azt a fájdalmat nem lehetne kibirni.

Ezért is volt az,hogy a baleset utáni éjszaka,kerestem,kutattam az Evanghéliumokban Urunk Jézus szeretetének megnyilvánulását,mert akkori állapotomban úgy éreztem, hogy elhagyatott vagyok.

Nagy szükségemvolt arra,hogy bevonjon szeretetével,bátorítson,felkaroljon,támogas

son,hogy meggyözödjem arról,hogy nem hagyott magamra.

S reggel jött az áldott Ige az Ezsaiás 54 által.

Mert a hegyek elmozdulhatnak, és a halmok megrendülhetnek, de hűségem nem távozik el tőled, és békességem szövetsége nem rendül meg – így szól könyörülő URad.

Es tovabb a 7 és 8-as versekben:

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de most nagy irgalmassággal összegyűjtelek.

Haragom föllángolásában egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de most örök irgalommal könyörülök rajtad, ezt mondja megváltó URad.

Es így éreztem magam,elhagyatottnak ,egyedül,tehetetlennek.

„Ó, te szegény, szélvésztől tépett, vigasztalás nélkül való!

S azonosítottam magam az Igével,de mindenikben ott volt az ígéret is

És ez adott erőt és vigasztalást is.

"Íme, drágakövekbe ágyazom köveidet, és zafírokra alapozlak.

Rubinból készítem falad párkányzatát, kapuidat gránátkövekből, és összes határodat drágakövekből.

Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.

Az igazság által leszel erős. Távol leszel a nyomorgatástól, nincs mit félned tőle, sem a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád "vers 11-14

Igen azt szeretném hogy Isten drágaköveket hozzon ki szenvedésemből.

Hogy az Ö dicsősége legyen nyilvánvalóvá ezáltal is.

Mert ez fog értelmet adni fájdalmamnak is.És nemcsak az enyémnek hanem fiaiménak is.Mert ha szenvedésünk különbőzik is megértem az ővékét,mert mindkét szülőmet elvesztettem.Anyukámat 16 évesen,apukám 15 év után,s mindjárt hat hét után öcsémet 28 évesen.Megrendítő volt mindegyik elválás,de egyik sem hasonlítható mostani fájdalmamhoz.

Mindjárt megtérésem után néhány évvel Isten a 2 Korintus 1:3-4-el hívott szolgálatra.

Akkor még nem tudtam miben kell vigasztalóvá válnom s milyen árat kell fizetnem ezért.

UTOLSO UTAZAS

Nem mintha ,nem lett volna rendben kapcsolatunk, de ennél több is lehetett volna mint olyan utazás elött hol hosszan búcsúzol,még integetsz,hogy sok emlék marad- jon erről a pillanatról,hogy a következő találkozásig legyen miről elmélkedni,hogy ne kelljen arra gondolni,hogy igazán nem kellett volna morcosnak lennem,mert szerszámai rendezésével megzavarta délutáni álmom s nem leszek működőképes a testvérnőkkel betervezett találkozón.Hiszen mindez utólag jelentéktelenné válik -mármint a saját kényelmem- s egyetlen ami számít az a "bárcsak"

Mert mikor megébredtem,egyedül voltam a lakásban,nem is tudom mikor ment át kisebbik fiunkhoz ahol építkezési munkálatok folytak az imaház építésénél,s minden áron segíteni akart. Akkor még senki sem tudta milyen áron.De nem akart úgy haza – térni,hogy ne vegye ki részét az ottani munkából is.Viszont csak a nagy segíteni vágy volt,mert néhány szegnél többet nem vert be.

Hozzám csak a telefonhívások jutottak el , s azok is nagyon zavarosak mert senki sem akart pontos értesítést adni ,csak hogy Alex-nél odahaza valami baj van.

Végül valaki telefonon adott választ a szívemben felébredt hatalmas aggodalomra,de már akkor egy házaspár volt mellettem,felkészülve mindenre.

Számomra megállt a pillanat mintha minden érzésem lebénult volna,csak az, az elviselhetetlen fájdalom szelte keresztül-kasul,szívemet,elmémet egész lényemet. .Nagy hirtelenséggel,a tragédia hatalmas súlyával tört rám a végzetes hír.Úgy éreztem ősszeroppanok.A tehetetlenség nehéz érzete vett erőt rajtam.Hogy lehet mindezt kibirni anélkül ,hogy véged legyen?

Még akkor is ha erős vigasztaló fal vett körül testvéreim jóvoltából,és a világ minden részéről érkeztek az együttérző szavak,rá kellett jönnöm ,hogy még nem találtatott olyan emberi szó mely lecsendesitené szívem.Szükség van emberi támaszra nagyon sokat jelent,de csak egyedül Isten képes megadni azt a vigaszt mellyel át lehet vészelni ezeket a pillanatokat.

Halász Johanna testvérnőm nagyon jól kifejezte ezt versében gyászának megélésében

Johanna Mihaly Halasz AMIKOR NEM ÉRTELEK...

Bocsájtsd meg Istenem,

Amikor nem értelek.

Messzeségbe mered tekintetem,

Oly mindegy mi van, mi lesz,

Hisz összeomlott alapja hitemnek...

Ülök a romokon, jártányi erom nincsen,

Fájdalmam oly nagy, hogy már alig érzek.

Miért-ek száza kiabál bennem,

Úgy érzem magamra hagytál Istenem.

Sírni sem tudok már, könnyem kiapadt,

A sok miért-re nem jön a válasz.

S míg ezernyi sötét gondolat tátong felém,

Hozzád menekülök Istenem én...

Maradék erommel Beléd kapaszkodok,

Uram irgalmad, kegyelmed szomjazom.

Ajkam némán rebegi: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Ha nem is értem Tervedet, akkor is Benned bízom!

UTOLSO UTAZAS

Ezen utóbbi tíz-tizenöt évben egy nagyon jó kapcsolat alakult ki anya és fia között. Ami nem mindig volt így, mivel férjemet hat éves korától apai nagyanyja nevelte, apjával együtt, aki viszont hadi rokkant volt, s inkább a nagyanyára hárult a nevelése.

Anyjával évekig nem volt kapcsolata, s mi több ferde képet festettek róla.

Házasságunk alatt nekem is megvolt a harcom, hogy visszaállítsam az anya meg a nõ tekintélyét szemében. S végül sikerült megbékítenem anyjával, de mindkettõjüknek idõbe telt, hogy annyira megismerjék egymást, hogy bizalmuk is helyre álljon. Ez mindkettõjüknek jót tett. Az utóbbi idõben akár órákig is beszélgettek telefonon.

És most ez az utolsó találkozás, mely a maga nemében egy megszokott látogatás volt, de utólag egy értékes emlékké vált.

Ezek a találkozások, beszélgetések nagy jelentõséggel bírnak emlékeinkben. Még akkor is, ha a beszélgetés részleteiben nem is idézhetjük fel, de maga az együttlét, az hogy ez most már, mint egy régi fénykép rögzítve van emlékezetünkben.

És az is hogy megérkezésünkkor csüngtek rajta az unokák.

Úgy nézett ki, mint egy nagy szõlõfürt, melyen csak úgy lapulnak a szemek. Arckifejezésén látszott mennyire hízeleg neki ez a helyzet. Szinte szívta magába a senki által kétségbe nem vonható szeretetet.

Elhanyagolt gyerekkora volt, s némileg számkivetett, családi helyzete miatt, de késõbb jócskán kárpótolva volt fiai, majd unokái által, amit meg is becsült és sokra értékelt.

Nagyobb fiúnknál szállásoltunk, mert itt volt néhány javítani valója, amire olyan örömmel készülõdött, hogy egész szerszámkészletét magával cipelte, mert ugyebár még egy egyszerû kalapács sem áll rá az ember kezére, ha nem az övé.S mivel szinte rögeszmélye volt az alaposan végzett munka,fontos volt a saját szerszám a jó eredmény elvégzésére.S ezt el is érte,még akkor is ha közben bosszankodott néhány alapanyag hiánya miatt.

S most a távolból felidézem mennyire mulattunk ezen mennyemmel, mert nekünk nagyon is megfelelt volna bárhogy,de neki mint egy preciz munkát végző embernek ez csak egy félmunka lett volna.S a város minden szaküzletét végigjárta,füt-fát ( értem ezalatt a gyülekezeti tagokat) megmozdított,hogy célját elérje,megfelelő alkatrészeket szerezvén..

S ilyenképpen minden megrongálódott bútordarab,ajtó,a maga idejében elkészült a javítással.

A baleset előtti este egy családi áhítatra gyültünk a nappaliba,s mint ilyenkor szokott lenni az áhitat kellös közepén szolott a telefonja,de meglepő modon gyorsan végzett s visszajött.Akkor még nem tudtuk,hogy ennek is milyen jeletösége volt.

A napokban -egy év távlatában- gondoltam arra, hogy gyakran mondjuk ezt "oh ha tudtam volna"

De ennek a gondolatnak a fényében minden napunk olyan kellene legyen mintha utolsó lenne,minden személyes kapcsolatunk,mintha utoljára látnánk egymást,s igy

meg is élnénk az Ígét,"hogy a holnap nem a miénk".

UTOLSO UTAZAS

Egy  nap Email-ben felkeresett egy Konykiado kepviseloje , s felkert ha van -e valami amit papirra szeretnek vetni s konyv formajaban kiadni.Mivel eppen akkor estem at mely gyaszomon es az Ur csodalatos modon vezetett ki belole s gyogyitott meg, szivesen hozzafogtam bizonysagtetelemhez.Viszont ez kevesebb lapszamban sikerult megirni mint amennyi egy konyv kiadasahoz kell , nem lett belole konyv , talan egy szorolap.A gondolatom amikor megirtam az volt , hogy ezzel Isten nevet dicsoitsem s ugyanakkor azok vigasztalasara legyen kik ugyanolyan fajdalman estek at.(2 Kor.1:4)

S ezert ugy hataroztam , ha konyv nem lett belole itt a blogon tegyem kozre resz letekben hogy ezzel is dicsoitve legyen az Ur!

UTOLSO UTAZAS

Nagy izgalommal készültem mindig a közös utazásra, azzal az érzéssel, hogy egy óriási kalandba vágok bele. Mert számomra az volt. Egy óriási lelki kaland. Nagyon is egymásra vagyunk ilyenkor utalva, még akkor is, ha körülöttünk zajlik az élet, csak mi vagyunk egymásnak, mindenki más idegen, nem jöhet számításba. Idegenek, mint mi is nekik. Utasok. Olyan emberek kikkel talán nincs is esély többé találkozni. Óriási elõny, hogy ilyenkor nagyobb figyelemmel is vagyunk egymás iránt.

Minden ilyen alkalom a mindennapok megszokottságából való kiszakadást jelentette. Mint egy ünnepnap. Más minden, különbözõképpen élsz meg minden apró részletet. Még a néhány nappal az utazás elõtt eltervezett úti eledelnek is egészen más az íze.

Erre az utazásra is nagy örömmel gondoltam s napokkal elõtte készülõdtem, kigondolva részleteiben, amire szükségünk lesz. Stresszt, izgalmat elkerülendõ, néhány nappal elõtte elkészítettem a csomagunkat.

Hosszú út volt, mert a rendes körülmények között hat óra alatt megteendõ út tíz órát vett igénybe a sebesség korlátozás miatt.

S ami talán más számára bosszantó lehetett, nekem egy jó alkalom volt hosszabb beszélgetésre férjemmel. Sosem tudtam eléggé betelni a vele való beszélgetéssel.

Akkor még csak nem is sejlett bennem, hogy ez az utolsó utunk együtt. A következõn már koporsóban kísérem õt visszafele.

Talán ezért is maradtak meg bennem apró részletek az utazásról, s most a távolból figyelve érthetõvé válnak egyes meglepõ dolgok.

Például az, hogy olyan téma is felvetõdött, ami azelõtt kényes kérdésnek számított.

Bûnei felõl kívánt meggyõzõdésre jutni. S nagyon elgondolkoztatta néhány olyan dolog, amit egészen másként értelmezett, nem tulajdonítva fontosságot neki.Ez elég-

gé elgondolkoztatta.

Együtt múlattunk két útitársunkon a hátunk mögött. Egyik utas hatalmas beszélõ kedvvel rendelkezett, szinte a kétségbeesésbe hajszolta társát, ki végül is könyörgött egy kis csendért, hogy pihenhessen. Nagyon mulatságos volt, s fûszerezte a vonaton eltöltött idõnket.

A fõvárosba jó nagy késéssel érkeztünk ahhoz, hogy elérjük az összeköttetést fiaink lakóvárosa felé.

Meggyõztem, hogy a várakozásunk ideje alatt meglátogassuk anyósomat. Ugyanis anyja éppen az Ana Aslan klinikán volt két hétre kezelésen. Ennek is meg volt a maga jelentõsége, mert utoljára látták egymást. Amit akkor nem tudhattam, de utólag nagyon értékeltem, hogy Isten erre is lehetõséget adott s az Õ tervében mindennek megvan az értelme.

HAHOOOO!

Ezt a cimet kivantam adni e bejegyzesnek, hadd lam ha a sajat visszhangom valasol vagy meg van-e valaki errefele.Nagyon szeretnek ujra itt is talakozni veletek, csak eppen nem szeretnek egyedul beszelgetni, meg akkor is ha lehetne csak egyszeruen naplonak hasznalni.
Szoval ha valaki(k) felenenek kerdesemre akkor elmondom tovabbi tervem
ALDOTT UJ EVET!