2012. február 6.

HETFOTOL HETFOIG



Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. Janos 8:36


 Nem is annyira az Ige hanem a szabadulas maga volt az ami foglalkoztatott ezen a heten.Es utana jott az Ige.S utana neztem a legfobb dolgoknak amibol az Ur megszabaditott


Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, 
  2. Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; 
  3. A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is: 
  4. De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, 
  5. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) 
  6. És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Efezus 2


Hatalmas munkat vitt veghez Isten bennunk megteresunk pillanataban,viszont ez a folyamat tovabb folyik  nap mint nap erezven mikent szabadit ki az Ur megrogzottsegeinkbol, onigazsagunkbol es egyeb olyan dolgokbol  miket felhalmoztunk eletunk folyaman,s melyek tevesnek bizonyulnak egy-egy az Igevel valo szembesulesunk folyaman.
    Ami elinditotta bennem ezt a gondolatsort egy ujabb felismeres volt,hogy mennyire is fuggunk a masok velemenyetol, s nem is fontos , hogy ez a valodi nezet legyen, csak egyszeruen elterjen a mienktol , s maris lebenit a gondolkodasunkban,viselkedesunkben, beszedunkben.Ehhez merjuk magunkat,ez valik mervadova,velemeny formalova.Persze gondolok itt a mindennapi dolgokra , nem a sorsdontore arra amirol az Igenek meg van a hatarorozott Igen-je vagy Nem -je.S akaratlanul is engedjuk , hogy a kornyezet formalja enunket, iranyitsa cselekedetunket s lassan lassan ketszinuve leszunk, vagy eppen elveszitjuk szemelyisegunket.Ujbol le kell szogeznem , hogy ugyancsak nem arrol van szo , hogy vitaba keljunk valakivel s tuzon-vizen at kitartsunk velemenyunk mellett, hanem arrol a neha arnyalatnyi kulonbsegekrol ami senkinek sem art, de megengedi , hogy jomagam egy egeszseges mederben fejlesszem szemelyisegem,nem dulongezve jobbra -balra masok eltero velemenyetol rettegve, hogy vajon , most mit is gondol rolam, ha en maskent latom a dolgokat.
 Nem tudom , ha elegge ertheto voltam, vagy ha valaki onmagara ismer ebben,meg lenne nehany gondolat amit ide fuzhetnek, de talan mas alkalommal, miutan jobban kikristalyosodik bennem
Egyelore eleg annyi :
                                        

A
zért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. Janos 8:36

   ALDOTT HETET AZ IGE FENYEBEN!

2 megjegyzés:

Gogyan Eva írta...

"HA" igazi talalkozasom volt az Ur Jezussal,es meggyogyitott a lelki vaksagbol akkor az O velemenye fontos a szamomra.Nem tartom ertekesnek sajat velemenyem.Mind ez azert bontakozik ki bennem mert szeretem az Urat nem akarom megszomoritani es oromem telik abban ha akarata szerint elhetek.Nem mondom,hogy mindeg sikerul de ere vagyom,es segitsegemre van draga Megvaltom.
Pelda erre Pall apostol,a vakkon szuletett es meg nagyon sok szemely a Bibliabol.Nem szamoltak az emberek velemenyevel,szamukra fontos volt egyedul az Ur akarata.Segitsen benunket is az Ur igu gondolkodni es elni a mindennapokban.

iri írta...

Ugy van Eva draga , csakis az Ur velemenye szamit, es ezt tesszuk magunkeva, meg akkor is ha nem egyezik az emberekevel, s jo tudni, hogy szabadok vagyunk ebben is.