2012. február 27.

HETFOTOL HETFOIG

                                         A

Az Ige fenyeben elni,egyetlen lehetoseg , hogy megalljunk a probak, kerdesek, problemak, kozepette.
 Sokat jelentettek szamomra a toletek kapott Igek is:
Kedves baratnom Eva adta a 134 Zsoltar 3-as verset,Boriska Ezsaias 12-ot,Zsoka mama eszembe jutatta, hogy "minden javukra van azoknak kik Istent szeretik" Sari mama Zinzendorf-tol idezett batorito szavakat,Marietta verseivel orvendeztetett, s Ezsaias 53:1-12-vel batoritott.Leirom ide:

Blogger Marietta írta...

,,Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az Úr hatalma?

Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.

Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. 
ogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!

A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.

Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele.

Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.

Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért"

3 megjegyzés:

Gogyan Eva írta...

Ezert vagyunk testverek az Urban,hogy egymas hite alltal erosodjunk.

Marietta Matécsa írta...

Túrmezei Erzsébet
Még nem kész


Régi történet.

Egyházatyától arcképet kértek,
S nem tett eleget a kérésnek,
"Olyan csúf az Ó-emberem
felelte, hogy azt semmiképpen
lepingáltatni nem merem.
Új-emberem lefesteni
Pedig olyan nehéz,
Mert egyre dolgozik rajta a Mester,
De még nem kész!"

Rigófüttyös tavaszi kertben
Ma ez a régi történet
ébred fel bennem.
Szállnak tűnnek AZ évek.
Jó volna készen lennem!
A drága Krisztus arcot
Egyre formálja a Lélek.
Szépsége néha felragyog.
De jaj, ha még mindig a régi vagyok!
Félek.

"Készíts el engem!" kértem, s újra kérem.
Hiszen Te megváltottál drága véren.
Ne pihenjen, ne nyugodjék kezed,
míg műved rajtam be nem végezed!
Amit Te kezdtél,
Soha nem maradt félbe semmi sem.
Újjá formálsz egészen engem is.
Hiszem.

Marietta írta...

Szeretettel küldöm még...


Ismeretlen szerző:

MARADJ VELÜNK!

A Szentírásnak roppant csarnokából
Egy kép előttem gyakran megjelen.
Alakjai, mint régi jó barátok
Lépnek be hozzám és szólnak velem.
Ha járok, vagy ha ülök asztalomnál
Velem időznek gyakran estelig,
Kérő szavuk visszhangot kelt szívemben:
– Maradj velünk, mert beesteledik!

…Vasárnap volt. Oly páratlan vasárnap,
Milyen nem volt s nem lesz többé sohsem.
Két férfi megy az emmausi úton,
Két szürke vándor, némán, csendesen.
Tavasz dalol az olajfák hegyéről,
Virul Nisán hó bájos évszaka.
…A két utas a zengő ébredésben,
Csak hulló alkony, hulló éjszaka.

Ne háborítsuk őket bánatukban!
Szívük miért fáj, majd megkérdi más.
…Íme egy könnyű árnyék lép közéjük,
Egy könnyű árnyék, egy új utitárs.
Orcája halvány, mély tűz ég szemében,
Beszéde halk, járása nesztelen,
Úgy tetszik, mintha nem is földi lenne,
Csupán vendégként volna itt jelen.

– Mi fáj? Mért jártok ily szomorú arccal? –
Testvéri hangja kérdi szelíden.
A két utas egyszerre csupa kérdés:
– A városban csak te vagy idegen?
Te nem tudod, hogy pénteken mi történt,
Hogyan feszíték föl keresztre Őt,
Ki nagy hatalmú volt és tiszta jóság,
Ki meggyógyított minden szenvedőt?!

Beszélnek még, de rájuk néz a vándor:
– A szívetek oly rest, oly, balgatag!
A Golgotán nem az történt-e véle,
Mit Róla az Irások mondanak?
Igaznak tűrés, szenvedés a sorsa!
A törvény szent és mindörökre áll:
Csak vérből tud, születni szebb jövendő.
Az Üdvösségnek ára kínhalál!

A két barát hallgat, szent áhítattal,
Hisz így csak drága Mesterük beszélt!
Vajon ki ez, az Ő hangján beszélő,
Ki új remények magját hinti szét?
És lángralobban hitük azonnal,
Örömre fordul a forró panasz,
Érzik megint, nem koldusok, nem árvák,
Kit úgy sirattak, ím velük van az.

Sötétedik… A felleget az égen
Barnára festi már az alkonyat,
Már itt a falu, melyben válniuk kell.
E gondolat újabb fájdalmat ad.
Elválni újra! E seb egyre égőbb,
Átjárja őket szívük mélyéig.
Egyszerre kérik: Ó, Uram, maradj még!
Maradj velünk, mert beesteledik!
*
A Szentírásnak roppant csarnokából
E kép előttem most is megjelen.
Ott járok én is Emmaus vidékén,
Vasárnapon, kietlen útfélen.
Eltűnt a május már, a nyár is elmúlt,
Kihalt ligetben tél következik…
Őt kérem én is, mint a két zarándok:
– Maradj velünk, mert beesteledik!

Életünk lejár. S ha elfutó időnkben
Nem gyűjtöttünk mást csak a föld javát:
Leszáll az est, s mi koldusok, kifosztva
Evezhetünk a túlsó partra át.
De ha az Úr lesz lelkünk útitársa,
S nyomába járunk éltünk végéig:
Új kincset hoz számunkra minden óra…