A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizalom Isten irant. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizalom Isten irant. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 4.

IDE IS BEMENTEM EZT AZ AJANDEKBA KAPOTT VERSET

A szerelem létezése.
Kezdetben azt gondoltam, hogy halálod veszteség volt
és pusztulás, fájdalom és bánat,
melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés elpusztította magát
a szeretetem tárgyát, ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra és arra, hogy elmentél közülünk.
(Marjorie Pizer)

2014. április 1.

AZT HISZEM NEM TEVEDEK

Mikor azt mondom, hogy eletunk egy allando alkalmazkodas! Ezen gondolkodtam otthon letem alatt(koszonom az imakat) ,amikor is egy uj helyzettel kellett szembeneznem.Nagy hirtelenseggel arra ebredtem , hogy egyedul maradtam egy gazdasaggal, s mindazzal ami ezzel jar.A legaprobb dolgot is amit el kellett vegeznem arra emlekeztetett, hogy ezelott nem igy volt, es most ehhez kell alkalmazkodnom , elfogadni az uj helyzetet, s feltalanom magam benne.Bizony ez nem eppen konnyu .Hiszen csak arra gondolvan , hogy egy gyerek atvaltvan a serdulokkorra , neha az alkalmazkodas milyen lazadast kelt benne,mennyivel inkabb ebben az idosebb korban elfogadni egy uj helyzetet, mit mar nincs kivel megosztanom,halas szivvel ismertem be, hogy az Ur segisege nelkul erre nem lennek kepes.Csakis egyedul O tesz alkalmassa erre!Es ezert nagyon halas vagyok, mert mindaz ami velem tortrnt amugy is megtortent volna , de az , hogy Obenne talaltattam mindent atlenyegit, mindennek meg van a rendelt oka, es ez segit at engem is a valtozasok tengeren,es segit alkalmazkodnom, anelkul, hogy ez ketsegbeeset vagy eppen lazadast keltsen szivemben.Sot , ami szamomra is nagy meglepetes , meg orvendezni is tudok Obenne, ami azokban a pillanatokban lehetetlennek tunt.
  Igen ,tiszta szivbol elmondhatom, hogy eletem, nem a korulmenyektol fugg hanem Istentol, ami nagy batoritas, mert barmilyen korulmenyek kozott lehet halas szivvel lenni Iranta, s a hala oromot szul.
Isten is orvend nekunk, "ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek"Nehemias 8>10

2012. október 14.

AMI NAGYON JELLEMZO MINDANNYIUNKRA

Hogy amikor valamilyen proban vezet at az Ur , gondolataink ,beszedunk mintha mind akorul forogna, talan nem is tudunk masra osszpontositani, s ami figyelemremelto meg ha nem is az, de a mienk a legnagyobb.
Hogy mennyire szaladnank fuhoz-fahoz ilyenkor , pedig milyen vilagos erre vonatkozolag az Ige.
Ugye mint errol mar az Ur egyszer megvilagositott, hogy Ezsdras sem szaladt a kiralyhoz mert:Mert szégyeltem vala a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, a kik őt keresik, az ő javukra,

Es meg azt is megfigyeltem ezekben a napokban, hogy szinte ures fulekre akad szavad, s szinte szegyelli is az ember a maga bajarol szolni mikor annyi baj, szenvedes, proba  van korullottunk,meg az Ur is erre tanit es jo az O peldajara felfigyelni, hogy nem a sajat szemelye korul forgott szuntelen, hanem mindig az elotte levo szemely problemajara oszpontositott, ot hallgatta resztvevoen.Es mindig volt megoldas szamukra.
Mi is nagyon jol el tudjuk kepzelni a megoldast , a kimenetelt bajunkbol, s ez oly gyakran jobb nekunk mint amit az Ur tartogat szamunkra, az egyszeru ok miatt, hogy nincs turelmunk kivarni az O megoldasat.Mert ugye a mi turelmunk , idonk, terunk veges.Nem vegtelen mint az Ure, hogy Hozza igazodnank.
Ezsdras is ezt tette, szamara mas volt a megoldas: És bőjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket

2011. szeptember 21.

OLYAN CSODALATOSAN TUD MEGLEPNI

Isten, mikor feltar egyes dolgokat,s radobbensz ezekre az igaszsagokra.Olyan hajlamosak vagyunk arra ,hogy szokasainkbol(megha jo is)fuggoseget formaljunk,s eszre sem vesszuk ,hogy atterunk egy magunk fabrikalta hiedelemre, s jobban ragaszkodunk ehhez mint a bibliai igazsagra.
  Igy jartam en is addig mig Isten hirtelen vilagossagot gyujtott elmemben.
Egy jo szokasom(s hiszem , hogy nemcsak az enyem),a nap kezdeten leteszem Isten kezebe a napot minden feladataval s kerem Isten kegyelmet orizetet, csaladomra, s nemcsak.
Ezekben a napokban,jol belerohantam egyik nap a tevekenysegekbe s azon kaptam magam , hogy nem alltam meg.S nem kertem Isten vedelmet gyerekeimre, s ugy szolt bennem mintha veszedelem torne rajuk ha en ezt nem teszem , mintha egesz napjuk eletuk az en konyorgesemtol fuggne.S hirtelen rajottem, hogy az Istennel valo beszelgetesem hova fajult az en tudatomban.Mintha imadsagom atvette volna Isten szerepet.S ekkor lepett Isten kozbe s szolt , hogy O hu igereteihez s tolem fuggetlenul azokat teljesiti,nem Neki van szuksege imadsagomra, hanem nekem , hogy napjaimra erot meritsek belole, hogy hitem melyitsem,bizalmam Isten irant novekedjek.Halat adtam Istennek, hogy ujbol kijavitott s engedi , hogy levetkozzem az enem elkepzeleseit s megnyilvanulasait.
  Olyan jo ezt tudni, hogy igenis szuksegem van mindennapi imamra, de nem azert , hogy emlekeztessem Istent igereteire, hanem,hogy O emlekeztessen s belemvesse Igazsagait.
Hala , hala, hala!

. Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,
  2. Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre,
  3. Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
  4. Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
  5. Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.
  6. Mert az Úr ád bölcseséget, az ő szájából tudomány és értelem származik.
  7. Az igazaknak valóságos jót rejteget, paizst a tökéletesen járóknak,
  8. Hogy megőrizze az igazságnak útait, és kegyeseinek útját megtartja.
  9. Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó útat.
  10. Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz.
  11. Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged, Peld.2



Mondjatok ti is :NEM CSODALATOS A MI ISTENUNKKEL JARNI NAP MINT NAP