ZSOLTAR 77

. Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. 
  2. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám. 
  3. Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. 
  4. Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. 
  5. Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. 
  6. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. 
  7. Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: 
  8. Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? 
  9. Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre? 
  10. Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela. 
  11. És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. 
  12. Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; 
  13. És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. 
  14. Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? 
  15. Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat. 
  16. Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. 
  17. Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. 
  18. A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. 
  19. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. 
  20. Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. 
  21. Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.