2016. április 26.

A KÉSZÜLÖDÉS LÁZÁBAN TELNEK NAPJAIM

Két hétre elutazom Németbe,egy barátnöm hívására.S méghozzá elöször,dehát ugyebár nem túl késő elkezdeni repülni.A legnehezebb az,hogy elég kicsiny utazó táskával megyek,talán nem is mondható annak,inkabb egy nagyobb kézi táska,dehát a barátnőm nemcsak a programomat készítette el már legalább 11 napra,hanem a szükséges dolgokról is listát készített.S ezt így  el kell víselni,hogy mint minden utazás elött nem mondhatod,na még ez is kell ,meg amaz is,de ezt igazán még be kell tennem,s mégis a feleuton az az érzésed ,hogy ami a legfontosabb otthon feledted.Szoval semmi ebből az eddig leirtakból mert csak egyet ebből, s esetleg kettöt abból,s több semmit nem kell vinnem.Hát elég nehéz egy nőnek úgy utra kellni , hogy legalább fél garderobbját ne vigye magával amiről aztán hazajővetelkor kiderül ,hogy még felét sem használta.Nahát ebből esek én ki.

Édekes lesz ugye? Mint az első repülés is.Majd behúnyom a szemem.Most már én leszek vendég annyi vendég fogadás után.
 Kanadából voltak vedégeink
 Meg Amerikabol
M
Meg is üepeltük amerikai testvérünk.Éppen nálunk tőltötte a 82-öt

2016. március 22.

A GYOKEREKNEL

Igen itt van amit nem valasztasz hanem beleszuletsz.Felvinc.Egy hetre itt tartoszkodtam.Unokahugomnak segedkezni,ilyenkor feltornek az emlekek, de nem szeretek nosztalgiazni.Van ugy ,hogy egyesek nagyon elerzekenyulnek, en csak halas tudok lenni az itt megelt idoert,mert mindennel vegyes volt,orom, gyerekes erzelmek kicsapongasa,szenvedesek.Ez az a hely ahol eloszor talalkozol mindennel,az elso lepesektol az elso betukig az elso kiabrandulas, az elso szembesules a halallal, mikor bucsuzni kell szeretteinktol.Egyszoval mikor huszevesen kirepulsz a feszekbol mar nagyon sokmindennel szembesulsz,tele a ”tarisznyad”utravaloval.
Ez a hely ahol mar nagyon kutatsz az emlekek kozott, hogy egyik masik nev vagy arc valami ismeroset mondjon,de neha hiaba kutatsz,csak bologatsz , s amr nem is faradozo, hogy beismerd mar ezt sem azt sem tudod kicsoda, melyik hazban ki lalik , ki lakott.
Ez a hely az ahol szivesen elmesz a temetokertbe, s olvasod a regi neveket .



Takacs volt alanykori nevem ,s a Kuti lany jott be a csaladba s onnan fejlodott ki ezen aga csaladunknak

2016. március 10.

GYORSAN TOVATUNT EZ AZ ESEMENY IS

Lazas keszulodesben voltunk,mindenki kivette reszet belole , s hala az Urnak szepszamban voltak jelen a helyseg noi ,s szolgaltuk szeretettel.









A samariai asszony Jakob kutjanal

2016. február 29.

MOST HA ILYEN HOSSZU(UJBOL) SZUNET UTAN

Irni kezdenek, abbol ujbol egy sirankozas lenne, hogy milyen hamar is telik az ido , hogy semmire sincs mar ido( de akkor mire is van,vagyis mivel telik az ido),akkor inkabb nem is irok , hanem kepekben probalom elmondani ( az elmondani valom)
 Ez a kep nagyon tetszik nagyobbik fiam csaladjaval
 Valami keszuloben
 Unokak
 Az imahazban
 Egy napkelte az ablakombol
 Egyutt unnepeltuk legfiatalabb gyulekezeti tagot
 Ilyen ho is volt
 Ket leanyunokam
 Meg fiu unokak
 Es egy naplemente is
 Kissebbik fiam
 Talalkozas rokonokkal Caciulatan
 Meg itthon veluk egy aldott egyuttlet
 Menyeimet egy kavera hivtam

 Marmint en
Oh,mar megint en
 de nem egyedul hanem az unokakkal,ez Mirjam
 es hazafele egy hatalmas hold kisert dupla kiadasban

Ez lenne!Aldott nezegetest!

2016. január 11.

A HALOGATAS NEM TESZ JOT

Se lelkunknek se annak amit halogatunk.Mert ha el hataroztuk, hogy veghezvisszuk akkor nem hagy beken amig be nem fejezzuk.Es ha sokaig halogatjuk nagyon nehez ujrakezdeni, s elhuzodik -huzodik s allando hianyerzetet szul bennunkTehat a halogatas nem tesz jot.S itt van az ev eleje is mikor uj elhatarozasok szuletnek, s olyan valoszinunek tunik ,hogy holnap egesz biztosan elkezdem, vagy folytatom, s nagy remenyseget fuzunk ehhez az eljovendo naphoz olyannyira, hogy mar semmi ketseg
nem fer ahhoz ,hogy ez igy is lesz.S amikor mar a holnapra is lement a nap szomoruan csugesszuk fejunket s a hianyerzet mar mind sulyosbodik,de azert meg nem remenyt veszetten nezunk a holnap elebe,mert konokul hisszuk , hogy minden halogatast felretolunk s befejezzuk az elkezdett dolgunk.
 Most mindenki tudja mit is halogat.Gyertek vagjunk bele s fejezzuk be .

2015. december 26.

ERRŐL IS SZÓL A KARACSONY'

 Képes volt az egész család néhány percre megállni

Raul is magához gyűjtötte a csapatot,Alexe pedig a legkissebbet ki 5 évet töltött

CSEND ÉS NYUGALOM VESZ KŐRÜL

Valahogy olyan ez  mint a vihar utáni szélcsend.És jol esik és pihentető.És szükség van rá.
Nem mintha a ''vihar '',nem lett volna valami szükséges meg jó is ,hanem mert néha ki is merít s jól jön a csend.Azt hiszem ,hogy valamelyik karacsonyi bejegyzésemben említettem,hogy az Ünnep számomra a Szenteste, ünnepi hangulat lengedez mindenhol,a szívekben is .Ajándékozás ,öröm ,aldott megnyugvás,hogy Megváltó született,és ezt az örömöt a kétezer év távlata nem koptatta,hanem fokozta,szívünkben ég,mert ott lett életté, élően éljük meg az Ünnepet,nem mint egy szép mesét, mint annak idején valamikor.Most már nem az Ünnep hanem az Ünnepelt a fontos.
És ez az Ő érdeme,egyedül az Ővé,mert egy nap kisgyermekként született ,odahagyva az eget,hogy mi is részesei lehessünk a mennyei hagyatéknak


Szoval vendégeink is voltak, s hozták a jóhírt,a gyerekek is őrvendtek,s együtt ültünk asztalhoz

Ez persze mind a Szenteste elött