2015. augusztus 22.
2015. augusztus 10.
2015. augusztus 9.
EGYSZER MAJD EMBERHALASZ LESZEL
Mondta aa fiamnak,valaki ezelott olyan 23 evvel.Ugy is lett,csak azzal a kulonbseggel, hogy a halaszasrol sem mondott le.Amint lathatjatok.
2015. augusztus 8.
NEHEZEN HISZEM EL
Hogy szinte másfél honapja nem jártam erre,pedig,hiányzik a bloggerezés.És ma úgy egyszerűen elfogott a vágy belépni.
Azota visszautaztam Olténiába,szedem rendszeresen a gyogyszert a cukor megfelelő szint megtartására,s hála az Úrnak ez sikerül is,meglehetősen jobban érzem magam,csak a nagy hőség mindannyiunkat megviselt
Éppen még nincs vége de azért néhány jó záporeső kissé lejjebb vitte a hőmérőt.
Ebben az idöben vendégeink is voltak,de éppen abban az időszakban mikor még nem bénított le teljesen a nagy hőség
A tengerpartra is leszaladtunk om napra.Egy szusszanás két szolgálat kőzőtt.Bemerítő ünnepségünk volt.
Most hadd beszéljenek a képek
Vendegeink
Igy égtem én jól le
Egyik a bemeríkezők kőzül

2015. június 25.
A FECSKEFIAK KIREPULTEK A FESZEKBOL
S probalgatjak szarnyaikat,en pedig csomagolok.Az Ur segitsegevel visszarepulok uj feszkembe,felvertezve orvossagokkal.A cukrom nagy ,es egyeb ertekek is kisse nagyok.
2015. június 19.
2015. június 17.
MÁR NÉHÁNY NAPJA
Újbol Berghinben vagyok,felülvizsgálaton.Nem valami csodás kép várt idehaza.Már három honapja szárazság keseríti a gazdák szívét,de az én kertemben hatalmas burján erdő várt,semmi jelét sem mutatva a szárazságnak.Hogy mi lesz a sorsuk ,még nem tudom,mert nem vagyok felvértezve ,hogy felvegyem velük a harcot
Talán én hoztam vagy sem,de megjőtt az annyira várt eső.Talán mire elmegyek duplára nő burjányom is.Az enyém? Hát nálam nő! Vagyis az árván maradt kertemben.A gyümölcs fák sem szépek,mert a tavasszal lefagytak virágjaik.
Ez nem mostani kép,ennél rosszabbul néz ki

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)