UTOLSO UTAZAS

Es most itt vagyok ,megtelepedve,kisse egyensulyt veszetten, de minden erommel arra torekedve . hogy visszanyerjem lenduletem/
    Ideje továbblépni Mai Ige
„Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.” (Jób 11:16)
Nem számít, milyen rossznak tűnnek a dolgok, ne feledd e szavakat: „el fog múlni”, nem marad minden így. Az élet szüntelen változás; mindig lesznek újabb kihívások. Ne hagyd, hogy lerombolják bátorságodat, használd inkább őket lehetőségként a növekedésre. Amint sikerül növekedned azon a területen, melyről Isten úgy gondolja, nagyobb érettségre van szükséged, el fog múlni az időszak, melyben éppen vagy. Semmi sem tart örökké. Bár az adott pillanatban ezt nehéz elhinni, idővel mégis „elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre” (Jób 11:16). A felejtés itt nem amnéziát jelent, hanem azt, hogy eljutunk odáig, ahol az emlékhez már nem társul gyötrelem. Olyan ez, mint amikor egy rovarcsípésből kiszívják a mérget, amint a méreganyag eltűnt, megkezdődik a gyógyulás. Az emlék olyanná lesz, mint amit már elvitt a víz. Soha többé nem látod viszont a folyó vizét, mely most a bokádat nyaldossa.
Kristin Armstrong mondta: „Az ószövetségi időkben a gyászolók hamut kentek arcukra. Egy bizonyos időt szántak a gyászra, utána megmosakodtak, és továbbléptek.
Mennyivel egészségesebb ez, mint amit a mi társadalmunk gyakorol! Mi kifestjük magunkat, felvesszük a boldogság vagy a közömbösség álarcát, nem engedjük, hogy az emberek kifejezzék együttérzésüket vagy tiszteljék, hogy most korlátozott helyzetben vagyunk. Annyira el akarunk bújni, hogy belülről temetjük magunkat hamu alá. Isten hívni fog: »Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod« (Ézsaiás 60:1). Kérd, hogy jelölje ki a határidőt, és légy kész arra, hogy megmosd az arcodat!” Aztán lépj tovább!
Melody Beattie, elismert tanácsadó mondta: „Először másztunk; aztán megtanultunk járni, és kitágult számunkra a világ. Aztán kerékpárra ültünk… autót vezettünk… repülőjegyet vettünk. A látóhatár sem korlátoz többé. Aztán kétségeink támadnak: nem vagyok rá képes… (a pontozott rész egyénileg kitöltendő), és a világunk beszűkül. Nem kellene elutaznom… úgyis csak eltévednék… itthon is annyi feladatom van. És a világ tovább szűkül… egy egészen kicsi skatulyává, ami szorosan le van zárva. Nincsenek új élmények, új tapasztalatok, nem tanulunk semmit, nem is élünk. A dobozkák kényelmesek lehetnek… de bármilyen kellemes, barátságos lakássá alakítgatod, akkor is csak egy doboz. Sokféle méretű és alakú létezik. Amikor engedjük, hogy megalapozatlan félelmek visszatartsanak, akkor egy újabb dobozba bújunk… és előbb vagy utóbb falakba ütközünk. Keress csak valami kis »nekem ez nem megy« dolgot az életedben, és vedd le a doboz fedelét! Próbálkozz valami kisebb lehetetlennel… jelentkezz arra az állásra, melyről mindig is álmodtál… kezdd el megvalósítani látásodat! Lökd le azt a tetőt, és kukucskálj ki rajta! Válaszd ki az egyik félelmet, és alakítsd létrává! Gyere ki a kétségek és bizonytalanság dobozából a hit és bátorság szabadságára!”
Ha hagyod, a félelem eléri, hogy képzeleted ámokfutásra in

UTOLSO UTAZAS

Ez a tranzakciós időszak minden téren nehéz volt. Mert szinte minden téren újat kellett 

kezdjek

Körülöttem mindenki nagyon tapintatosan viselkedett.Senki semmivel nem terhelt

se nem kötelezett bármire is.Jó ideig csak a nagyon szükséges dolgokat végeztem,minden elkötelezettség nélkül.Hálás voltam Istennek,hogy ezt lehetővé tette.Ekkor még nehéz volt döntéseket hoznom.Az ,hogy odahagytam lakohelyem, s fiaimnál vertem fel tanyám, az egyetlen , s legmegfelelőbb megoldásnak látszott úgy nekem mint fiaimnak,kik szem előtt tartották az Igét, mely szerint a család viseli gondját az özvegyasszonynak.1 Timoteus 5:4

S még ha sok szempontból nem voltam erre rászorulva, a távolság miatt sem a szellemi sem a lelki , s szükség esetén a fizikai támasz sem valósulhatott meg.

Azt el kell mondanom, hogy mindkét fiam családjukkal együtt az ország déli részén szolgál egy olyan helyen, hol odamenetelükkor egyetlen hívő nem volt tudomásuk szerint.Útolag felleltek egyszem testvérnőt,ki már évek óta imádkozott,hogy gyülekezetet létesítsen az Úr ezen a helyen is.Imája meghallgatásra talált.Ma már két gyülekezeti ház is van,gyülekezetplántálás eredményeként..

De sajnos mint nagyon sok helyen az országban elmondható, az aratnivaló sok de a munkás kevés.Igy van itt is.

Mindjárt újjá születésem után – huszonhárom évvel ezelött-már nagyon égett bennem a vágy hogy mindenkinek elmondjam az Úr csodás munkáját.

Misszios lendület fütötte lelkem. Úgymond uton-utfélen szórtam az Ígét Némiképp bekapcsolodtam egy gyülekezet plántáló akcióba ,hívogatva barátokat házamhoz,hol

kolozsvári lelkipásztor,kéthetenként hirdette az Igét.Teljes lelkesedéssel jártam el ismerőseimet,hogy Isten Igéje köré gyüjtsem.Fájt nagyon ,hogy annyi ember rohan veszte felé.S még jobban fájt ,hogy amilyen egyszerünek s mindenki számára elérhe-

tőnek tünt Isten megváltásának terve,olyan nehezen fogadták az emberek bizo nyság-

tevésem.

De Isten szavára hallgatva rokonaim,ismerőseim,ismeretlenek egyaránt hallhatták

az Igét.Nagy hatással volt rám a misszio munkások életrajza s álmaim erről szoltak,

hogy majd az egész család egy hálokocsival járja a falvakat s Igét hirdet.

Kissebbik fiam már tizévesen átadta életét, de utána egy kanyarulat állt be életében

és csak husz éves korában állt be az igazi fordulat s szővetséget kötött az Urral a

bemerítés vizében is.

Nagyobbik fiam ,ugyancsak huszéves korában adta át életét , s négy év mulva fiatal

házasként,feleségével az ország déli részébe költözött mint missziomunkás.

Tiz év múlva kisebbik fiam is érezte Isten hívását és testvérét segíteni ő is odaköltö-

zött.Ott találta meg élete párját egy frissen megtért helybeli lányt.

Rövid ídőn belül,Isten meghallgatta imakérésüket s újabb missziomunkásokat hozott

ezen oly gyengén vagy egyeltalán nem evanghélizált helyre.Néhány éven belül kié-

pült egy misszio központ néhány szomszéd falut foglalva magába.

Még ha nem is hálo kocsival ,de álmom erőteljesen életbe lépett,fiaim által.Tizen

hét éven át szinte minden honapban ingáztam négyszáz kilométert,amiben csak szük-ség van segítségre legyek.

A kepen egyik tanitvanyom

UTOLSO UTAZAS (15)

És ekkor hirtelen elszégyeltem magam mert Isten igéje jutott eszembe.

Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad, örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked

Szofonias 3

Örvendez-e az Úr énrajtam? Vagy szomorúsággal tölti el? Pedig az Úr öröme a mi erősségünk-mondja Nehémiás proféta.

S vele együtt én is.S hálát adtam Istennek, hogy éppen Ő volt a férjem,mert általa lett teljessé személyiségem, hogy annyira különbözőek voltunk s mégis egyek, hogy nem ragadta magával a világi szellem, s nem a kuporgatás embere volt, s nem volt földhöz ragadva s szárnyalhatott a lelkünk.Hogy olyan örömmel fogadta vendégül hitttestvéreim,hogy és még sorolhatnám, s ez hálával töltötte el lelkem , hogy éppen ő volt a férjem szinte negyvenegy éven át.

S ekkor kaptam egy nagyon szép verset ami kifejezte mindezt

.A szerelem létezése.

Kezdetben azt gondoltam, hogy halálod veszteség volt és pusztulás,

fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.

Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, ,

s egyre erősödő szeretet maradt utána.

A halál miatti elkeseredés elpusztította magát a szeretetem tárgyát,

ám a halál ténye nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.

Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,

nem pedig a halálodra és arra, hogy elmentél közülünk. (Marjorie Pizer)

Igen ez gyönyörűen hangzik , mert igy is van.Ajándék volt ,Isten ajándéka , mert Ő határozta ezt igy ,hiszen annyi minden szólt az ellen,hogy egymáséi kell lennünk.

A korkülönbség,társadalmi helyzete, s egyebek,de mindezt áthidalta a szerelemünk Életünk egy nagy kaland volt,ami részleteiben telve volt örömmel,szomorúsággal meg éppen csalodásokkal,de mindent együtt éltünk meg, s legtöbbször az érzelmek tetőfokán.

S most engednem kell, hogy Isten végtelen szeretetében vigasztaljon s kidolgozza

bennem mindazt amit ebben a helyzetben tudnom kell.Ha ezt kegyelemként tudom elfogadni akkor életem nem fog célt téveszteni, hanem megértem, hogy Isten minden

kor a legjobbat akarja nekünk! S minél hamarabb tanulom meg ezt a leckét annál ha

marabb válok használhatóvá. Még akkor is ha gyakran úgy tünik mi jól tudjuk mire is van szükségünk, Isten a bőlcsességében nem követ el hibát.

Ő az Aki vigasztal nehéz helyzetünkben.Balzsam az Ő Igéje:

Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.

Ha a Siralom völgyén mennek át, forrássá teszik azt. Az őszi eső is áldással borítja el azt.

Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. Zsoltár 84:6-8

Hívő életünk erőssége, Krisztus, mert Ő az Ki győzelmet aratott a halál felett, s ez a

győzelem a mi reménységünk.S ez a reménység bátorságot ad minden helyzetben a

továbblépésre.

UTOLSO UTAZAS *14)

A meglepetések embere volt,olyannyira,hogy akár bekötött szemmel szeretett volna átvezetni az életen, s akkor felnyitni ha valami kedvemre valót láthatók.

Azért jónéhányszor sikerült is meglepni,s nem éppen kedvemre valóval.

Például a polgárinkkal.Annyira szerette volna ha születés napjára tüzhetné ki a

dátumot,hogy anyját értesítette is erről,s ö kettedmagával meg is jelent jó néhanyszáz

kilométer távolságból .Én éppen munkában voltam s értesítenek a kaputól,hogy keres anyosom.

Bizony nagyon leesett az álam,meglepetésemben.Még férjem sincs már van anyosom.Eléggé kinosan éreztem magam, a két idegen asszonnyal szemben.

Délután aztán végigjárták velem az üzleteket, mindenféle anyagot osszevásárolva,persze pontosan tudták mire is van szükségem, még ha nem is volt.

A polgárink csak egy hét múlva volt.

A masik esetnél, már. megvolt nagyobbik fiunk,talán öt hat éves volt ,s beiratkozott az estibe befejezni tanulmányait.Születésnapja estéjén abban a meglepetésben volt részem, hogy többedmagával érkezett haza,megünnepelni születésnapját,minden előzetes bejelentés nélkül.Hát én igazán nem voltam a spontán rendezvények embere.Legalább egy hét kellett az előkészítésre.Ezért aztán kiduzzoghattam magam a konyhában ahol senki sem látott.

Persze sem első sem második alkalommal nem árultam el ,hanem mint beavatott viselkedtem.

Az ilyen alkalmak kivételesek voltak,sózták,borsozták házasságunk.A kellemes meglepetéssekkel együtt örvendtem gyerekes diadalmával.

Egyedi vonzóereje volt.magához vonzotta ismerőseit,s különösmódon tudta bővíteni baráti kőrét.Nehéz volt vele a városban végigsétálni,mert szinte minden tizedik lépésnél valaki hogyanlétéről érdeklődött.Már szinte le is mondtam a „ez meg ki is volt?” kérdésről,csak egyszerüen elfogadtam,szinte a fél város ismerőse.

Igazi barátja csak úgy négy öt volt,a gyerekkori barátja véglegesen hűséges maradt,mások meg lekoptak, nem bizonyúltak megbizhatóknak.

Sokakat segített ügyes bajos dolgaikban,de amikor ő jutott szükségbe, nem akadt senki aki megoldja problémáját.Ezért élete utolsó két évében a nincstelenség útját jártuk, de mindennapjainkat hittel harcoltuk meg.

Mindezt már csak emlékként élem meg, s az otthon eltőltőtt idő nem éppen fájdalommentes.Elgondolkodtam azon, hogy életünk egy állandó alkalmazkodás.

Alkalmazkodás új helyzetekhez,új emberekhez, dolgokhoz.Hirtelen egyedül álltam szembe egy gazdassággal s minden ami ezzel jár, s minden arra emlékeztetett, hogy bizony ez ezelőtt nem így volt, minden lépésemmel egy-egy újabb emlékre bukkantam, hogy azok az apró örömök már nem örömök ha nincs kivel megosztanom, a pad ahol az árnyékos fal hüvősségében ittuk meg délútáni kávénkat elveszítette varázsát,s helyette a keserűség s az egyedüllét érzése kerített hatalmába.

UTOLSO UTAZAS (13)

Nem volt kiváltságos helyzetben gyerekkorában,hisz,addig míg iskolatársainak

minden megadatott,ő még egy egyszerű tenész cipőt is ki kellett harcoljon, s a lyúka

dásig hordania Még akkor is ha gyakran fájdalmasan kőnyvelte el ,hogy társainak szü

lei jelen vannak az iskolai eseményeken,ő lehajtott fejjel nem mert az örömtől kipirult arcokra nézni,mindezek nem verték le ,hanem korán megtanulta ,hogy nem számíthat emberi támaszra ,hanem saját erejére támaszkodva érje el álmai célját.

Volt egy kedvenc szolása akkor amikor semmi kilátás nem volt egy -egy probléma

megoldására:” Isten fent és látja”-volt türelme kivárni a dolgok menetét.Ezt a bizako

dást behozta házasságunkba, s mikor én türelmetlenkedtem,ö csak csendesen csitított

Sportos alkat volt már szinte gyerekkora óta benne volt a város kézilabda csapatá

ban ,s nem hagyta félbe ,hanem nagyobbik fiunkkal is járt az edzésekre.

Elég kalandos életnek néztünk elébe s valahogy már egybekelésünk óta minden rendellenes volt.Már az,hogy egy óra szabadot kaptam a munkahelyemről ,hogy jelen

lehessek polgári esküvőnkön ,hol egyetlen családtag vett részt rajtunk kívül,rokkant é

desapja.Hát akkor mindent nagy izgalommal éltem meg s minden porcikám meghato

dással volt telve,viszont utólag gyakran felídéztem ezeket a pillanatokat s derültem a

zon az egyórás szabadórán,s talán fel sem tünt ,hogy senki nem ünnepelt minket, s már nem emlékszem,ha véletlenül nem éppen munkaruhában voltam jelen,mert onnan egyenesen a munkába mentem vissza.

De akkor mi ezt számba se vettük, minden természetesnek tünt,mert ugyebár :

„Isten fent és lát mindent” s ez elég volt ahhoz ,hogy elégedettek s hálásak legyünk

mindenért.S nem nevezhetném ezt igénytelenségnek,hanem inkább gyermeki bizoda

lomnak,hogy egyszer minden amúgy is valóra válik s ez segített rá, hogy mindennek

nagyon tudjunk örvendeni.

A „mégcsakegyvillámkanalamsemvolt” állapotból felvergödtük magunkat a saját lakásra,hol már második fiunk is megszületett,s minden felgyülemlő felhőre ez

volt a válasz:” Isten fent és lát mindent” És úgy is volt,Ő volt az ki utunkat egyengette oda vezetett,ahol terve szerint helyünk volt.

Lehet hogy nem mindig értettünk mindent de Istennek a tervében minden tökéle

tes. Az ,hogy elvezessen a Vele való találkozásra. Akkor amikor én semmi jelét nem láttam a tervbe vett dolgok megvalósításának,ő úgy beszélt roluk,mint ami máris rendelkezésünkre készen áll.Nem mondom , hogy ez éppen örömöt adott nekem,elég gyakran bosszankodtam gyerekesnek látszó hitén.

De ö ,ki mindent ki kellett várjon, harcoljon , ahhoz ,hogy ennek örvendhessen ,volt türelme kivárni mindig a megfelelő időt mindenre,velem ellentétben,ki eléggé türelmetlen voltam,s néha az el nem ért dolgok bosszankodással töltőttek el.

UTOLSO UTAZAS (12)

Nehéz elfogadni Isten akaratát, föleg ha szenvedéssel és fájdalommal jár, de amikor ezt elfogadod, boldoggá tesz.

„ Nézd meg Isten cselekedeteit: ki teheti egyenessé, amit ő görbévé tett?

A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppúgy, mint azt, Isten szerezte; azért az ember semmit se sejt abból, ami rá következik. „Prédikátor 7:13-14

A legnehezebb talán az első hazatérés volt közös lakhelyünkre.Szembenézni,nem-

csak az együtt megélt emlékekkel,a keze munkáját őrző dolgokkal,hanem a falusi elő

itéletekkel,mely szerint mindenki pontosan tudja mi megy bennem végbe ,s eszerint is kell viselkednem, beszélnem.

S még akkor is ha minden újabb találkozással akaratlanul is eleredtek könnyeim

én tudtam, hogy szívemben megindult a gyógyúlás.S mégis gyakran azon vettem ész

re magam,hogy kétszinüen kifele azt mutatom amit éppen elvárnak tőlem, addig míg

Isten újja rá nem mutatott s elszégyeltem magam, s tudtam, hogy bátorság kell ahhoz

is hogy megéld azt amit Isten munkál életünkben.

Ugyanakkor fájdalommal kellett elkőnyvelnem,hogy szomszédaink,ismerőseink,

barátaink szívében is nagy ür támadt, nemcsak az ö eltünésével hanem az én elköltö-

zésemmel is.S még akkor is ha talán örömmel könyvelhetném el, hogy mennyire hiá-

nyolják jelenlétem, ez szomorúsággal töltött el, hogy ezen már nem változtathatok.

Mert a megváltozhatatlan bekővetkezett hirtelen ,minden előző bejelentés nélkül,csak

azért mert ennek így kellett lennie, akkor és ott s ilyen formában.Mert Isten szuverán s Ö az aki a maga akarata szerint véghez visz előre elhatározott életeseményeket.

Férjem teljes életével sokakra hatással volt.Ott ahol megfordult nyomot hagyott,s

halála is ilyen volt, rányomta bélyegét ismerősei, barátai, rokonai,s legfőképp családja

életére.Megrendítő volt.S még akkor megértettem, hogy neki így kellett elmennie,

csakis így válthatta ki ezt a hatást halálával.Egy beteg, ágyban fekvő ember halála

nem lep meg talán meg sem rendít annyira.De egy makkegészséges,erőteljessé,

annál inkább, s az ember hirtelen ráébred véges voltára. S sokak szívében elndultak

a kérdések sokasága életükre vonatkózólag.

Nagy kegyelem volt hirdetni az Igét ,nemcsak a faluban,hanem a város olyan lakosainak kik talán eddig ilyen formában nem volt alkalmuk hallani.Ezért is hálásak

voltunk Istennek.És hisszük, hogy Isten arra méltatott minket,hogy fájdalmunk ilyen

formában is hasznos legyen.

UTOLSO UTAZAS

                                                 A GYOGYULAS UTJAN (11)

December 12-én történt a baleset,a téli ünnepek küszöbén.Ünnepek mik öröm-öt hoznak az ember szívébe,az enyémben szomorúságra leltek.

Meg kellett birkozzak e nyomasztó érzéssel,hogy az öröm kihalt szívemből, s minden

ami földi elvesztette teljesen értékét,semmi érdeklődést nem éreztem irántuk.

Ha nem lettem volna családom között,értelmét vesztette volna létem.Szin-

te állandó beszélgetésben voltam Úrammal és Megváltommal,s faggattam,hogy mi is az én elhívatásom ezúttal.

A válasz nem váratott sokáig magára: ”Fektess unokáidba”

Mint egy mentőővbe kapaszkodtam bele ebbe az új hívatásomba.Nagy szükségem volt arra,hogy értelemmel töltödjék meg új életem.-

Mert egy új élet kellős közepén találtam magam,minden megváltozott, villámcsapás gyorsaságával.Ehhez kellett hozzászoknom,elfogadnom,s megtalálnom

azt ami ekkor nagyon hiányzott.Az örömöt.

Rá kellett jönnöm arra, hogy Isten igéjén ,szaván kívül semmi sem tud megvi-

gasztalni.Sem az a tudat, hogy talán mások sokkal nagyobb tragédiát élnek át mint én

mert úgy ahogy mint egyedi lényeknek voltunk teremtve ,érzéseink és megéléseink is

különböznek,s a fájdalom és szenvedés is egyedi,s oly erőteljesen éled meg mintha e-

gyedül csak te lennél e földön aki ezen átmegy.

A gyülekezeti tagok mint egy vigasztaló fal vettek kőrül,de voltak olyanok is kik

nagy igyekezetükben még inkább a sebre tapintottak ,felhíván figyelmem újból és új-

ból ,hogy mily nagy lehet fájdalmam.

Ez okból kifolyolag egy ideig amennyire csak lehetett ritkítottam a közösségi együtt-

létet. Fájt a magyarázkodás.

Ezért volt az, hogy Szilveszter éjszakáján egyedül voltam otthon (mármint nagyobbik

fiamnál),s elkeseredésemben az Úrhoz kiálltottam:

-Miképpen találjam meg én is örömömet az ünnepekben!? Ha nincs kivel megosszam!

A válasz nagybetüs Ünnepként robbant be szívembe s egész lényemet örömmel töltöt

te el.

Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm, jobbodon örök gyönyörűség van Zsoltár 16:11

Ez oly hirtelen, meglepő érzés volt , hogy szinte megijedtem tőle.Hát mégis van lehe-

tőség még így érezni,nem apadt ki teljesen ez a forrás bennem?

Nem, hisz örömöm forrása az Úr Jézus,s Ö az ki ezt kidolgozza bennem.Itt volt végig

mellettem, átérezte fájdalmam,s most már bizalommal néztem elébe a dolgoknak tud

ván, hogy Ő fog tanítani ez új életem ösvényére is.

Igen , egy új kíhívásnak néztem elébe.Elfogadni ezt az új érzést szívemben ,

akkor is ha félelemmel könyveltem el, hogy ha odaadom magam ezen új érzésnek hüt

len leszek gyászomhoz.Igen még ha furcsán is hangzik ilyen ellentmondó érzésekkel

kellett megbirkozzak.

Mert akkor, amikor Isten ilyen csodálatosan gyógyítja,kötőzgeti a sebet,felmerül a fé-

lelem,hogy ez talán egy negatív fényt vetít özvegységemre, s gyanussá válik túl korai

vigasztalásom.

De Isten így dolgozik,meglepően,a Maga modszerei szerint ami nem egyezik sem

világi szellemmel,sem a megszokottal. S ezt elfogadva,mégha az ár ellen uszunk is ta

pasztalhatjuk meg az igazi, élő gyogyúlást .És ez nem megy egyik napról a másikra,

hanem lépésenként,nap mint nap megtapasztalva Isten gyógyító erejét,vigasztaló je-

lenlétét.