UTOLSO UTAZAS

Egy  nap Email-ben felkeresett egy Konykiado kepviseloje , s felkert ha van -e valami amit papirra szeretnek vetni s konyv formajaban kiadni.Mivel eppen akkor estem at mely gyaszomon es az Ur csodalatos modon vezetett ki belole s gyogyitott meg, szivesen hozzafogtam bizonysagtetelemhez.Viszont ez kevesebb lapszamban sikerult megirni mint amennyi egy konyv kiadasahoz kell , nem lett belole konyv , talan egy szorolap.A gondolatom amikor megirtam az volt , hogy ezzel Isten nevet dicsoitsem s ugyanakkor azok vigasztalasara legyen kik ugyanolyan fajdalman estek at.(2 Kor.1:4)

S ezert ugy hataroztam , ha konyv nem lett belole itt a blogon tegyem kozre resz letekben hogy ezzel is dicsoitve legyen az Ur!

UTOLSO UTAZAS

Nagy izgalommal készültem mindig a közös utazásra, azzal az érzéssel, hogy egy óriási kalandba vágok bele. Mert számomra az volt. Egy óriási lelki kaland. Nagyon is egymásra vagyunk ilyenkor utalva, még akkor is, ha körülöttünk zajlik az élet, csak mi vagyunk egymásnak, mindenki más idegen, nem jöhet számításba. Idegenek, mint mi is nekik. Utasok. Olyan emberek kikkel talán nincs is esély többé találkozni. Óriási elõny, hogy ilyenkor nagyobb figyelemmel is vagyunk egymás iránt.

Minden ilyen alkalom a mindennapok megszokottságából való kiszakadást jelentette. Mint egy ünnepnap. Más minden, különbözõképpen élsz meg minden apró részletet. Még a néhány nappal az utazás elõtt eltervezett úti eledelnek is egészen más az íze.

Erre az utazásra is nagy örömmel gondoltam s napokkal elõtte készülõdtem, kigondolva részleteiben, amire szükségünk lesz. Stresszt, izgalmat elkerülendõ, néhány nappal elõtte elkészítettem a csomagunkat.

Hosszú út volt, mert a rendes körülmények között hat óra alatt megteendõ út tíz órát vett igénybe a sebesség korlátozás miatt.

S ami talán más számára bosszantó lehetett, nekem egy jó alkalom volt hosszabb beszélgetésre férjemmel. Sosem tudtam eléggé betelni a vele való beszélgetéssel.

Akkor még csak nem is sejlett bennem, hogy ez az utolsó utunk együtt. A következõn már koporsóban kísérem õt visszafele.

Talán ezért is maradtak meg bennem apró részletek az utazásról, s most a távolból figyelve érthetõvé válnak egyes meglepõ dolgok.

Például az, hogy olyan téma is felvetõdött, ami azelõtt kényes kérdésnek számított.

Bûnei felõl kívánt meggyõzõdésre jutni. S nagyon elgondolkoztatta néhány olyan dolog, amit egészen másként értelmezett, nem tulajdonítva fontosságot neki.Ez elég-

gé elgondolkoztatta.

Együtt múlattunk két útitársunkon a hátunk mögött. Egyik utas hatalmas beszélõ kedvvel rendelkezett, szinte a kétségbeesésbe hajszolta társát, ki végül is könyörgött egy kis csendért, hogy pihenhessen. Nagyon mulatságos volt, s fûszerezte a vonaton eltöltött idõnket.

A fõvárosba jó nagy késéssel érkeztünk ahhoz, hogy elérjük az összeköttetést fiaink lakóvárosa felé.

Meggyõztem, hogy a várakozásunk ideje alatt meglátogassuk anyósomat. Ugyanis anyja éppen az Ana Aslan klinikán volt két hétre kezelésen. Ennek is meg volt a maga jelentõsége, mert utoljára látták egymást. Amit akkor nem tudhattam, de utólag nagyon értékeltem, hogy Isten erre is lehetõséget adott s az Õ tervében mindennek megvan az értelme.